Terjed a tbc és a ... hazugság
Kárpátalja a tüdőbaj melegágya?

Tudja-e a kedves olvasó, hogy Kárpátalján pusztít a tüdővész? Méghozzá elsősorban a gyerekek körében?
A szenzációs felfedezést Komendó Beatrix tette, aki a TV-2 Aktív c. műsorának egyik múlt heti adásában valóságos tbc-gócnak festette le megyénket. Cáfoljuk állításait? Semmi értelme: olyan ügyesen tálalta a féligazságokat és a nyilvánvaló hazugságokat, megfelelően vágott képekkel illusztrálva azokat, hogy már-már magam is elhittem, amit mondott. Pedig én ismerem a valós helyzetet, az elmúlt években rendszeresen írtam e betegség terjedéséről, s nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy nem szépítettem a dolgokat. Álljon itt ennek igazolására néhány idézet ezekből a publikációkból:
"Tavaly 17, az idén kilenc hónap alatt 12 gyereknél diagnosztizálták megyénkben a tbc-t. Ez azt jelenti, hogy 1998-ban százezer gyerekre 5,6 beteg esett (ebben az évben pedig 4,5), miközben az országos mutató 9,9 volt." (Egészség-magazin, 1999. november 27.)
"1999-ben Kárpátalján százezer lakosra 45,5 tbc-s megbetegedés esett, tavaly már 48,2. Míg két évvel ezelőtt 583-an kapták el a kórt, a múlt esztendőben már 616-an, vagyis a fertőzöttek száma növekszik." (Egészség-magazin, 2001. március 24.)
Igen: a fertőzöttek száma, mint szerte a világon, nálunk is növekszik. Már a cikkek rovatcíme is erre utalt - "Terjed a tbc" -, mert fontosnak tartottuk, hogy az emberek tudatosítsák a bajt, s megértsék, hogy milyen fontos a rendszeres szűrés.
- 2001-ben 54,8 megbetegedés történt százezer lakosra számítva, tavaly kb. 55 (ez még csak előzetes adat) - mondja Vaszil Szkrip, aki egy éve irányítja a megyei tüdőbeteg-gondozót. - Ezek a mutatók alacsonyabbak az országos átlagnál. A tbc miatti elhalálozás viszont nálunk is magas.
Míg Ukrajnában 2001-ben 22,4 haláleset történt százezer lakosra számítva, megyénkben az utóbbi két évben 25-26. A főorvos szerint ez azzal magyarázható, hogy 5-8 évvel ezelőtt a betegek számára nem tudták ingyen biztosítani a gyógyszereket, s mivel többségük képtelen volt megfizetni azokat, nem gyógyultak meg és mostanra áldozatai lettek a betegségnek.
Ez tehát a reális helyzet.
Mit láttunk-hallottunk ezzel szemben az Aktívban?
A műsorvezető így vezette fel a riportot: "Kárpátalján leginkább a gyerekek veszélyeztetettek. A négyéves Ferike régóta az ungvári kórházban él, már csak a gyógyszerek tartják életben. A beteg kisfiúról lemondtak a szülei és elfekvőbe rakták. A szintén négyéves Nasztyát pedig már a születése után a kórházban hagyta az édesanyja. Akkor, amikor megtudta, hogy tbc-s."
A riporternő mindezt megismételve hozzátette: Nasztyának már csak néhány hónapja van vissza (értsd: hátra). Igaz, ő ezt nem tudja. Aztán kifejtette, hogy Nasztya és sok itt lévő gyerek döbbenetes módon olyan baktériumokkal fertőződtek meg, amelyek ellenállóak a gyógyszerekkel szemben. Vagyis nekik esélyük sincs a gyógyulásra. Ferike közel áll a halálhoz. A szülei nem látogatják meg, már azt sem tudják, hogy él-e egyáltalán. Az orvosok tanácstalanok, s csak fásultság látszik az arcukon. Nasztya és Ferike a kórházban halnak meg. 9 ezer kárpátaljai gyerekre szintén ez a tragikus sors vár. 20 ezer kárpátaljai felnőtt már szintén megfertőződött a tbc-vel. A betegség pedig nem áll meg a határnál. Itt egy térképet láttunk, melyen két szám jelezte a tbc-ben megbetegedettek számát: Szabolcsban ez 59,51, Ukrajnában 64,9 (százezer lakosra számítva). Ezeket az adatokat tessék megjegyezni, még visszatérünk rájuk.
Kezdjük azzal, hogy Kárpátalján a gyerekek a legkevésbé veszélyeztetettek. Mert a szülőotthonból már BCG-oltással kerülnek ki, ami megfelelő védettséget biztosít nekik a tbc-fertőzéssel szemben. Megyénkben a gyerekek több mint 98%-ának megvan ez az oltása (a többieknek egészségügyi okokból ellenjavallott), aztán 7 és 14 éves korban emlékeztető oltást kapnak, hogy a szervezetük továbbra is ellenálló legyen a betegséggel szemben. A BCG-oltás hatásosságának ellenőrzése céljából pedig minden évben megejtik a tuberkulinpróbát. Mindez tény, amit közülünk bárki tanúsít, akinek gyereke van. Mire alapozza akkor hát állítását a riporternő?
Nos, nem alapoz ő semmire, úgy tűnik, egyszerűen csak megrendelést teljesít. Negatív képet kellett festeni megyénkről, hát akkor azt festett. Hogy én mire alapozom ezt a kijelentést? Arra, hogy a riport elkészítése előtt a Vöröskereszt megyei szervezetének székházában beszélgettem vele a kérdésről. Kifejtette: azért jött Kárpátaljára, mert úgy tájékoztatták, hogy itt nincs tbc-elleni oltás, s a gyerekek körében vészesen terjed a betegség. Roppant meglepődött, mikor azt mondtam, hogy nem igaz. S ezt hallotta Debreceni Katalin megyei gyermek-tüdőgyógyásztól is. De félresöpörte a tényeket, s azt sem tartotta szükségesnek, hogy - ha már nem hisz a szakorvosnak - megnézze a gyerekek karját. Igaz is: miért nézte volna meg, ha egyszer más vonatkozásban sem ragaszkodott a tényekhez?! Mindabból, amit Ferikéről és Nasztyáról mondott, mindössze annyi igaz, hogy betegek és a kisfiú gyógyíthatatlan. Igaz, nem a tbc viszi el, hanem egy olyan allergiás betegség, mely összeegyeztethetetlen az élettel. A gümőkór nála több más veleszületett rendellenességgel együtt társult betegség. Egyik gyerekről sem mondtak le a szülei, így ha látták a riportot, nem tudom, mit szóltak hozzá. Ferikét a munkácsi járásban élő szülei látogatják, s haza is akarták vinni, ám a doktornő nem engedte, hiszen nagyon súlyos az állapota. Nasztyához is jönnek a hozzátartozók, de ritkábban. Huszttól Ungvárig kb. 10 hrivnyát kell fizetni az autóbuszra, s ezt nem engedhetik meg maguknak túl gyakran. Egyébként Nasztyát, aki nem születése után, hanem a múlt évben került a tüdőgondozóba, a tuberkulózisból már kigyógyították, legyengült szervezete most bronchiális asztmával küszködik, miért kell őt temetni?!
- Mintegy másfél órán át kérdezgetett, de leginkább csak az érdekelte, hová temetjük az elhunyt gyerekeket - idézi fel az interjút Debreceni Katalin. - Mondtam, hogy nálunk több mint öt éve egyetlen gyerek sem halt meg, de ha meg is halna, boncolás után a tetemet akkor is kiadják a szülőknek, s azok temetik el, nem pedig a kórház.
Az utóbbi fél mondat maradt meg a riportban az interjúból. S mellesleg, a doktornő neve így volt kiírva: Katerina Tiborina. Ha azt talán még meg lehet magyarázni, hogy Mária Mihalina, a Vöröskereszt megyei szervezetének munkatársa Mária Jurijevnaként szerepelt (nem tudta, hogy a Jurijevna nem vezetéknév), azt már aligha, hogy a magyar Debreceni Katalin vezetékneve miért lett a hibásan kiírt atyai név. De miért is csodálkoznánk ilyen apró csúsztatásokon? Hogy a Csoven nem egy falu neve, hanem a szanatóriumé, ahol Marianna Dovhanycs (így!) nem főorvos, s ahol a beteg gyerekek nem éveken át tartózkodnak, hanem általában 3 hónapon, de legfeljebb 6 hónapon át, az eltörpül az olyan állítások mellett, miszerint "9 ezer kárpátaljai gyerekre szintén ez a tragikus sors vár". Mert nincs Kárpátalján 9 ezer tbc-s gyerek. Évente mindössze 12-15 (!) megbetegedés történik. S nincs 20 ezer felnőtt beteg sem.
- Összesen 2830 aktív tbc-st tartunk nyilván - mondja Vaszil Szkrip. - Tavaly 710 embernél diagnosztizálták a betegséget.
Komendó Beatrix az Egészségügyi Világszervezetre hivatkozva állította: Ukrajnában minden órában 3 ember fertőződik meg tbc-vel, s egy közülük meg is hal.
- Ez is légből kapott adat - mondja Vaszil Ljáh, a megyei egészségügyi főosztály főbelgyógyásza. - Miért szépítenénk a helyzetet? Épp azért van állami programunk a tbc felszámolására, mert az utóbbi években az gyors ütemben terjed. De nem annyira gyorsan, mint ahogyan azt a riportban állították. Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint naponta 82 új beteget regisztrálnak.
Ez, úgy látszik, nem hangzott volna elég jól, meg kellett hát fejelni. Ahol pedig a kárpátaljai adat nem bizonyult eléggé hatásosnak, be volt helyettesítve ukrajnaival. Az említett térképen például. Mert ha nem az ukrajnai 64,9-et állítja szembe a szabolcsi 59,5-del (országos mutatót a megyeivel), hanem a kárpátaljai 54,8-et (vagyis megyeit a megyeivel), akkor nem mondhatta volna azt, hogy "Itt, mindössze néhány száz kilométerre Magyarországtól ijesztően növekszik a tuberkulózisban megbetegedettek száma", és akkor esetleg felmerül a nézőben a kérdés: valójában ki is fertőzi hát a másikat?!