Vásárhelyi Mária sokakra haragszik. Haragszik mindenekelőtt a "Fidesz körüli jobboldalra", aztán a Terror Háza Múzeumot "fontos és támogatásra érdemes" intézménynek minősítő Medgyessy Péter miniszterelnökre; a Magyar Szocialista Pártra, amely elszalasztja az alkalmat annak megakadályozására, hogy "alkalomadtán ismét több tízezer agymosott fiatalember álljon csillogó szemmel a Kossuth téren, és hallgassa szent áhítattal az éppen aktuális Nagy Vezér szavait". Aztán haragszik a Terror Háza Múzeumra, mindenre, ami ott található, mindenkire, aki valamiféle kapcsolatba került vele. A digitális be- és kiléptetésre, a "szigorú tekintetű cerberusokra" - értsd: a teremőrökre -, a "dilettáns, szakmailag felelőtlen" munkatársakra, a kiállításra, magára a koncepcióra, és persze, a főigazgató asszonyra (Vásárhelyi Mária: Az igazgató asszony hazudik, ÉS, jan. 3.).

Vásárhelyi Mária nagyon haragszik. Az okot ne firtassuk; mi, sajnos, nem vagyunk képesek belelátni mások veséjébe. A következményeket azonban a cikkben láthatjuk. Az igazolását annak, hogy a harag tényleg rossz tanácsadó. Elvakít, torzít, másnak mutatja a jelenséget, mint ami. S ez bizony egy tényfeltáró újságíró esetében szakmai hibákhoz, egy publicista esetében hamis állításokhoz, az emberi méltóságot sértő rágalmak, gyanúsítások megfogalmazásához, indulatok gerjesztéséhez, az értelmes párbeszéd lehetetlenné tételéhez vezet.

Vásárhelyi Mária sokakra és nagyon haragszik. Gondoljuk, ezért van, hogy olyan sokat és oly nagyokat téved. És mert oly sokakra és mert oly nagyon haragszik, a korrekciók nem is neki szólnak. Amíg ennyire haragszik, a valós tények neki semmit nem mondhatnak, véleménye aligha változtatható meg. Az olvasóknak azonban joguk van a hiteles tájékoztatáshoz, joguk van tudni, hogy a közpénzeket milyen célokra és hogyan használja fel az intézmény.

Vásárhelyi Mária írása hamis, így megtévesztő állításokon alapul. Rágalmait és rosszindulatú megjegyzéseit mély indulatok vezérelik, ezt értjük. Az elénk dobott kesztyűt nem vesszük fel, de a tényállításnak tűnő megjegyzésekre reagálunk: egyenként mutatunk rá, a szerző hol tévedett, nagyot.

1. Vásárhelyi Mária szerint "a Terror Háza nem tekinthető hagyományos múzeumnak, mivel nincs saját gyűjteménye", ezért túlzó - először is - a neki szánt költségvetési támogatás. E felfogás szerint a múzeum egyenlő a falakon lógó festményekkel, a vitrinek mögé zárt műtárgyakkal, a kordonnal körbekerített tárgyi emlékekkel. Kíváncsiak volnánk, a szerző vajon - ebben az értelemben - "hagyományosnak" véli-e például a hasonlóan interaktív, multimédiás bonni "Haus der Geschichte", a lipcsei "Zeitgeschichtliches Forum" múzeumokat, vagy a washingtoni "Holocaust Memorial Museum"-ot. De beszéljenek a számok. A Terror Háza Múzeum gyűjtőkörét az 1944-től az 1960-as évekig tartó időszak diktatórikus rendszerének emlékanyaga teszi ki. A múzeum gyűjteménye állandóan bővül, lévén az intézmény célja a korszak mind részletesebb feltárása, újabb dokumentumok gyűjtése, nem beszélve arról, hogy folyamatosan érkeznek újabb tárgyi adományok, egyéb felajánlások szervezetektől és magánszemélyektől. A Terror Háza Múzeum gyűjteménye jelenleg az alábbiakat tartalmazza: 1136 gyűjtött, illetve vásárolt tárgyi emlék, 3560 gyűjtött és vásárolt fotó, 420 kölcsönzött tárgy, 577 filmanyag, valamint 30 CD-nyi hanganyag.

2. Az SZDSZ-es Pető Iván által benyújtott, s a parlament által 2002. december 20-án megszavazott módosító indítvány a múzeum költségvetését 150 millió forinttal kurtította meg. Ez a csökkentés ellehetetlenítené az intézmény működését. Vásárhelyi Mária azonban egyetért a döntéssel, s egyetértését a múzeum eltúlzott, "nagyvonalú" költségvetési elképzeléseinek listázásával indokolja. A szerző az intézmény pazarló gazdálkodására a szocialista kulturális bizottsági tag Szabó Zoltán 2002. december 23-án kiadott sajtóközleményében találta meg leleplező bizonyítékait.

Rossz helyen, rosszakat. Ha egy politikus követ el ilyen hibát, tán megbocsátható, hisz ő szükségképpen pártosan gondolkodik. Ha viszont egy tudós-újságíró, az nehezen. A tudóst ugyebár nem a harag és az elfogultság vezérli, hanem a kíváncsiság. Az újságírónak pedig - írástudói felelősségérzete tudatában - szakmája etikai kódexe szerint minden kapott információt nem egy, hanem több forrásból kell ellenőriznie. A képviselő - és nyomán Vásárhelyi Mária - által idézett számok az alig egy hónapos intézmény első, 2002 márciusi költségvetés-tervezetéből származtak, ami sosem vált ténynyé. Azóta egyikük sem érdeklődött a múzeum valós költségvetési számai iránt. Mi most bemutatjuk ezeket.

A Terror Háza Múzeum 2002. február 24-én nyitotta meg kapuit. Az intézmény működésére 2002-ben központi költségvetési támogatást nem kapott; a múzeum működését saját bevételeiből (130 millió forint), diszkont kincstárjegyeinek kamataiból (20 millió forint), valamint az őt működtető Közalapítványnak juttatott támogatásból való átcsoportosítással (150 millió forint) biztosította. Az intézmény 2002-ben 300 millió forintból gazdálkodott. 2003 az első év, amikor - a kulturális tárcával kötött érvényben lévő szerződés értelmében - a központi költségvetés 330 millió forinttal támogatná működését.

Vásárhelyi Mária felháborodottan írja, hogy a Terror Háza Múzeum alkalmazottainak bére csaknem kétszerese az ország többi múzeumában dolgozók bérének, "a teremőrök és a jegyeladók magasabb havi javadalmazásban részesülnek, mint egy középkorú tanár". Vásárhelyi Mária megint téves adatokból vonta le következtetését. A Terror Háza Múzeum 2002-ben ugyanis nem 42, hanem 35 alkalmazottat foglalkoztatott. A 35 alkalmazott bérköltsége nem bruttó 109, hanem bruttó 75 millió Ft (bruttó 2,14 millió forint/fő/év, azaz bruttó 178 571 forint/fő/hó, jutalommal és célprémiummal együtt). A Terror Háza Múzeum alkalmazottai valóban kevesen vannak - az idei költségvetés lehetőséget nyújthat új munkatársak felvételére is -, ám a minimális létszám maximális munkával jár együtt: itt senki nem csupán napi 8 órát dolgozik. A magas színvonalú szakmai munkát - az alkalmazottak több mint 70 százaléka felsőfokú végzettséggel és idegennyelv-tudással rendelkezik - pedig díjazzuk. A főigazgató ez idáig egy forintnyi fizetést nem vett fel a múzeum vezetéséért, saját autójával jár.

Vásárhelyi Mária továbbá sokall különböző költségvetési tételeket is. A tudós-újságírót, lám, megint nem érdekelték a pontos adatok. A múzeum - általa hivatkozott - tízmilliós kiküldetési költségei valójában egymillió forintra rúgtak; a reprezentációs költségek 17 millió helyett 5,5 millió forintot tettek ki (ebből közel kétmillióba került a munkatársaknak juttatott BKV-bérlet, valamint helyközibérlet-térítés). Reklámra és propagandára sem 38 milliót költött a múzeum, hanem 26 milliót - ennyibe kerültek ugyanis a nyomdai munkák, plakátok, valamint az elvihető teremszövegek és a minden jegy mellé járó színes prospektusok. Vásárhelyi Mária szerint továbbá a múzeum 38 millió forintért olyan rendezvényeket, konferenciákat kívánt rendezni, "amelyek egyetlen "tudományos hozadéka" a liberálbolsevik baloldali hatalom diktatúrákra emlékeztető működésének bizonygatása szokott lenni". Nos, a Terror Háza Múzeum 2002-ben nem szervezett egyetlen rendezvényt sem - a XX. és XXI. Század Intézet tartott eseményeket a helyszínen -, így erre egy fillért sem költött. Továbbá, a múzeumban dolgozóknak nincsenek formaruhái, így azok nem kerülhettek tízmillióba.

"A baj ennél is sokkal nagyobb". Vásárhelyi Mária észrevette azt is, hogy a költségvetés - kérdés, most melyik: a 2002-es vagy 2003-as - összeállításakor és ismertetésekor a főigazgató asszony elhallgatta a múzeum saját bevételi forrásainak nagyságrendjét, s "ez pedig nyilvánvalóan és egyértelműen a közvélemény és a döntéshozók tudatos félrevezetése". Nem a főigazgató asszony vezeti a közvéleményt tudatosan félre. Mint fentebb leírtuk, a múzeum tavalyi 300 milliós gazdálkodásában jelentős tételként szerepeltek a múzeum saját bevételei is. Vásárhelyi Mária nem vette a fáradtságot arra sem, hogy megnézze 2003-as költségvetés-tervezetünket, amelyet december 28-án a honlapunkon mindenki számára hozzáférhetővé tettünk. Abból ugyanis kiderült volna számára, hogy az ígért - ám most 150 millióval jelentősen lefaragott - 330 millió forintos központi költségvetési támogatás milyen módon fedezné a múzeum 2003-as évi működését. Az intézmény tervezett bevételeivel együtt.

3. Vásárhelyi Mária kemény kritikával illette a Terror Háza Múzeumban lévő technikai felszereltséget, azt a "számítógépes rendszer[t, amely] egyetlen olyan funkciót sem képes ellátni, amely értelmet adna a beruházásnak". Sajnálatos módon a szerző mondataiból inkább az tűnik ki, hogy vagy összekever, vagy összemos két egészen különböző dolgot, a múzeum internetes oldalát, valamint a kiállítótérben alkalmazott számítógépes technikát. Akkor mi most segítünk. Ez utóbbit, a kiállítás termeiben elhelyezett - általunk termináloknak nevezett - eszközöket Vásárhelyi Mária, úgy tűnik, nem tudta rendeltetésüknek megfelelően használni. Ezek a terminálok ugyanis nem csak azt jelzik, merre haladhat tovább a látogató; a térképek részletesen bemutatják a múzeum épületét, az adott helyiséget és az ahhoz kapcsolódó olyan további információkat és dokumentumokat, amelyek az adott kiállítási teremben már nem fértek el (2140 fotó, 191 szöveges dokumentum, 32 filmanyag).

Vásárhelyi Mária a www.terrorhaza.hu honlapot érintő kritikáinak, elismerjük, van alapja. Az általunk is érzékelt hiányosságok kiküszöbölése végett 2003-ban meg is újul, korszerűbbé válik oldalunk. A "Könyvesbolt" menüpont decemberben egy hónapig átalakítás alatt állt, valóban, ám január elejétől már működik. A "Pályázatok" menüpont alatt akkor lehet pályázati felhívást elhelyezni, ha ehhez a szükséges pénzügyi keretek is biztosítottak. A "Mi történeteink" és az áldozatok és tettesek adatbázisa valóban feltöltetlen, a jövőben ez a helyzet is megváltozik. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy interaktivitásra kényszeríteni nem lehet egy honlap látogatóit, csak a lehetőségeket felajánlani nekik.

Vásárhelyi Mária a múzeum biztonságtechnikájára és őreire is haragszik, miért is ne. A "szigorú tekintetű cerberusok" vigyáznak és figyelnek - valóban -, nehogy a látogatók hazavigyenek valami kis mementót, egy-két kiállítási tárgyat. A "lenyűgözően jól működő" digitális ki-beléptető rendszert nem áruházi tolvajok fogására találták ki: a mágneses belépőkártyákkal ingyen bérelhető, többnyelvű audio-guide eszközeinket védjük. De értjük, a gyűjtemény, a berendezések védelme is tehát a bűnlajstrom része.

4. Vásárhelyi Mária megkérdőjelezi a múzeum technikai berendezései garanciális ellenőrzésének szükségességét és időtartamát, magát ugyan laikusnak nevezve. Tényleg az. A múzeumban - mint ahogy a szerző szavaiból is kiderül - rengeteg műszaki, multimédiás berendezés üzemel. Ahhoz, hogy ezek az eszközök - kalkulálva a napi átlagos 1000 látogató okozta amortizációval - továbbra is rendeltetésüknek megfelelően működni tudjanak, mint minden komolyabb műszaki berendezésnél (például a gépkocsiknál), itt is szükségszerű bizonyos időszakonként - jelen esetben évenként - karbantartási munkálatok végrehajtása. És ez a "szervizelés" bizony időt vesz igénybe, napokat, akár heteket is.

5. Vásárhelyi Mária végezetül nagyon súlyos és mélyen sértő kijelentést fogalmaz meg: kétségbe vonja a kutatók és persze a főigazgató asszony szakmai hitelességét, személyes tisztességét. Két bizonyítékot mutat fel.

Pető Iván SZDSZ-es képviselő édesapjának neve és képe szerepel az ávós főtisztek tablóján és a "Tettesek" falán. Vásárhelyi Mária, mint mondja, többször járt a múzeumban. Állítása szerint három hónappal ezelőtt "Pető László fényképe már akkor is a Tettesek falán volt, mégpedig - ha jól láttam - nem egy, hanem két példányban"; így "nem igaz tehát [...], hogy a fénykép mostanában pottyant a postaládába. Az bizony - szemtanúk szerint - régóta ott van a falon..."

Vásárhelyi Mária vagy szándékosan nem mond igazat, vagy az indulat tényleg elvakította. Pető László neve, valóban, két helyen is szerepelt a múzeumban, fényképe viszont december vége előtt soha. Ha valóban járt a múzeumban, Vásárhelyi Mária vajon kinek a fényképét ismerte fel?

Pető László - Vásárhelyi Mária állítja - nem ismerte fel saját magát a fényképen. Hogy melyiken, a szerző írásából nem derül ki. Vajon azon, amelyiket Vásárhelyi Mária látni vélt, pedig soha nem volt kint december előtt a múzeum falán? Vagy a két hete a múzeumban valóban látható képen? Pető Iván édesapja azért szerepel a "Tettesek" falán, mert 1945-től 1951-ig a Politikai Rendészeti Osztály, majd az ÁVÓ és ÁVH egyre magasabb fokozatú tisztjeként állt szolgálatban. Ezt követően a párt más munkaterületre helyezte.

Vásárhelyi Mária másik bizonyítéka a múzeum "szakmai felelőtlenség"-ére, a "Fidesz körüli politikai jobboldal történelmi hazugságainak instrumentalizálására, az ezzel kapcsolatos indulatok "karbantartására"" irányuló célokra és az "aktuálpolitikai megfontolások"-ra egy állampolgár esete, aki kint szerepelt a "Tettesek" falán, pedig - országos síbajnokként - behívás során került az államvédelmi szolgálathoz. Most hosszabban idézünk Vásárhelyi Mária írásából, egy-két kiemeléssel: "A kétségbeesett családtagok azóta leveleznek az igazgató asszonnyal, aki azonban mindeddig hajlíthatatlannak mutatkozott. Ám a többség hozzátartozói vagy nem tudnak arról, hogy felmenőjük véres kezű gyilkosok társaságában szerepel a kiállításon, vagy - ismervén az igazgató asszony és környezete stílusát és módszereit - úgy döntöttek, hogy akkor járnak legjobban, ha nem bolygatják a dolgot."

Ennek a történetnek legalább az egyik fele igaz. Az említett családtagok valóban megkeresték 2002-ben a múzeum egyik munkatársát, ezen kívül az adatvédelmi biztost is. A másik fele viszont nem igaz. Ugyanis "az igazgató asszony és környezete" a telefonbeszélgetés után azóta is a kért dokumentumokat várja; ha beérkeznek, azok ellenőrzése után, amennyiben indokolt, a képet eltávolítják a falról.

Folytathatnánk még a sort, de nem tesszük. Az intézményt érintő hamis tényállításokra korrekciót, a számokról tájékoztatást adtunk. Az indulat vezérelte rágalmakra, vélelmekre nem reagálunk, a provokációnak nem ülünk fel. Értelmetlen, sehova nem vezető vitában nem kívánunk partnerek lenni.

Bennünk ragad így a kérdés. Értjük, hogy Vásárhelyi Mária újságíró ki ellen haragszik. Csak egyet nem értünk: kiért? Tán csak nem egy olyan politikai rendszerért, amelyben csak egyetlen igazság, a hatalom éppeni birtokosának igazsága létezhetett? A XX. században megélhettünk ilyen rendszereket. Mi egyiket sem kívánjuk vissza, éppúgy, mint mindazok, akikre Vásárhelyi Mária oly nagyon haragszik.

Fodor Gyöngyvér
a Terror Háza menedzserigazgatója