Kicsit "elkavarodtam" ezen a héten, de most itt vagyok...
Érdekes ez, hogy miért hallgat az ember rosszkedvében olyan zenéket, amiktől tutira nem lesz jobb kedve, sőt... De valahogy ilyenkor nincs meg a vágy a "vidámabb" zenék iránt. Egyszerűen akkor AZT kell hallgatni, mert hiába szomorú zenék, mégis nyugtatnak és valahol az ember nincs ezekkel egyedül (mármint a zenékkel). Ezt kicsit hülyén fogalmaztam meg, de talán lehet sejteni, mire gondolok?
Hmmm, ahogy így végiggondolom az AIC dalait, én is a Nutshell-re szavaztam volna...