fero11 Creative Commons License 2003.01.10 0 0 30
Felfüggesztették a polgármestert
Sásd



A tegnapi rendkívüli ülésen a sásdi képviselők megszavazták a polgármester felfüggesztését. Hatáskörét ezután Fodor István alpolgármester fogja gyakorolni, legalábbis mindaddig, amíg nem születik érdemi döntés a Kovács Sándorné ellen folytatott fegyelmi, illetve ügyészségi eljárásban.


Tegnap rendkívüli testületi ülés keretében felfüggesztették Kovács Sándorné sásdi polgármestert. A Dunántúli Napló úgy tudja: nyolc igen, két nem, valamint egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a fegyelmi bizottság indítványát. Így csütörtök estétől a polgármesteri hatáskört Fodor István alpolgármester gyakorolja.

Mint arról már beszámoltunk, az alpolgármester december 12-én ügyészségi feljelentést tett felettese ellen, mivel véleménye szerint Kovács Sándorné az önkormányzat nevében a Hegyhát Iparterület-fejlesztő Kht.-nak két tervdokumentáció elkészítéséért egy évvel ezelőtt húszmillió forintot fizetett ki, azonban a tervek meglétét a város vezetője mindeddig nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani. Ezzel egyidőben a képviselő-testület ügyrendi bizottsága fegyelmi eljárást is indított az eset kivizsgálásának céljából.

– Első lépésként rendet kell tenni az önkormányzat pénzügyeiben, valamint a Hegyhát Kht. körül – mondta tegnap az ülést követően Fodor István alpolgármester. – Természetesen kivárjuk és alávetjük magunkat az ügyészség döntésének. Azonban az figyelemre méltó, hogy az eddigi vizsgálatok során olyan bizonyítékok is a birtokunkba kerültek, amelyekből akár egy újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezhetnénk. Mindemellett a Hegyhát Kht. nemrégiben lemondott ügyvezetője, Peti Lőrinc J. ellen is rendőrségi feljelentést kívánunk tenni.

Kovács Sándorné úgy nyilatkozott, hogy mindezek ellenére nem érzi magát bűnösnek, és az egész felhajtás mögött Fodor István áll, aki meg kívánja akadályozni a várossal kapcsolatos elképzeléseinek megvalósítását.

– Véleményem szerint megfelelő gondossággal jártam el. Ha szakmai kifogás van a tervek ellen, azt bírálják el a hozzáértők – mondta Kovács Sándorné. – Ezek után várom azt a pillanatot, amikor visszatérhetek dolgozni a városért és az itt élő emberekért. Mivel elegendő szabadidő áll majd a rendelkezésemre, legalább elmélyíthetem angol-, illetve számítástechnikai tudásomat.

Egy, a lapunk által megkérdezett jogi szakember szerint a polgármesterasszony felfüggesztése több hónapig, vagy akár egy-két évig is elhúzódhat. Ez idő alatt azonban a fizetését ugyanúgy kézhez kapja, mintha dolgozna. Kovácsné egyetlen lehetősége, hogy bírósághoz fordul és jogtalan felfüggesztése megállapítását kéri.