Már csomagol a polgármester
Sásd
A héten eldől, hogy beülhet-e Fodor István a sásdi polgármesteri székbe, hiszen Kovács Sándorné felfüggesztéséről csütörtökön döntenek az érintettek. A polgármesterasszonyt akár évekre is eltávolíthatják.
Csütörtökön este rendkívüli testületi ülés keretében eldől: Kovács Sándornénak fel kell-e állnia székéből, miután képviselőtársai megindították ellene a fegyelmi eljárást.
A polgármester lapunknak elmondta, számára egyértelmű, hogy milyen döntés születik majd: péntek reggel át kell adnia helyét az alpolgármesternek, Fodor Istvánnak. Kovács Sándorné már elkezdte összepakolni az iratait, az elkövetkezendő néhány napot pedig arra fordítja, hogy felkészüljön a folyamatban lévő ügyek átadására.
Mint arról már több alkalommal is beszámoltunk, az ügy előzménye, hogy az alpolgármester december 12-én ügyészségi feljelentést tett felettese ellen, mivel véleménye szerint Kovács Sándorné az önkormányzat nevében a Hegyhát Iparterület-fejlesztő Kht.-nak két tervdokumentáció elkészítéséért egy évvel ezelőtt húszmillió forintot fizetett ki, azonban a tervek meglétét a város vezetője mindeddig nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani.
Egy, a lapunk által megkérdezett jogi szakember szerint a polgármesterasszony felfüggesztése több hónapig, vagy akár egy-két évig is elhúzódhat. Ennek oka az, hogy amennyiben az ügyészség megindítja az eljárást Kovács Sándorné ellen, úgy a fegyelmi eljárás is felfüggesztésre kerül, amelynek lezártáig azonban a polgármesterasszony elvileg nem térhet vissza posztjára. Ezen idő alatt azonban a fizetését ugyanúgy kézhez kapja, mintha dolgozna. Kovácsné egyetlen lehetősége, hogy bírósághoz fordul és jogtalan felfüggesztése megállapítását kéri.