Nem közpénzen utazott Medgyessy
Medgyessy Péter itthon töltötte az ünnepeket családjával, majd feleségével, saját költségén, menetrend szerinti járattal, kíséret nélkül, egyszerű magánemberként, turistaként utazott Kubába december 26-án - nyilatkozta Gál J. Zoltán kormányszóvivő, aki a Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzott, a miniszterelnök kubai üdülésével kapcsolatos kijelentésekre reagált.
Szalai Annamária fideszes országgyűlési képviselő a miniszterelnök kubai utazásával kapcsolatos kérdéseket vetett fel, illetve a kormányfő év végi tévéinterjúja kapcsán fogalmazott meg kifogásokat sajtótájékoztatóján. Gál J. Zoltán elmondta, hogy a kormányfő egyike a karibi szigetországban tartózkodó több mint félezer magyarnak.
A kormányszóvivő szavai szerint senki sem titkolta, sőt Magyarországon szokatlan módon a Magyar Távirati Irodán keresztül hozta nyilvánosságra, hogy hol tölti szabadságát Medgyessy Péter. A Fidesz-sajtótájékoztatón Szalai Annamária által elmondottakra utalva úgy fogalmazott: ha a fideszes politikus azt a miniszterelnököt keresi, aki közpénzen utazott az Egyesült Államokba vagy a Magyar Honvédség gépével utazott szabadságra, akkor azt nem Medgyessy Péter személyében kell keresnie.
Hozzátette, nem Medgyessy Péter az a miniszterelnök, akivel külföldi szabadsága alatt élőnek tűnő rádióinterjút közöltek egy szerda reggelen. A kormányszóvivő úgy fogalmazott, egyetért azokkal, akik nem szeretnék, ha újra olyan kor köszöntene Magyarországra, hogy magánpénzen, magáncéllal nem utazhatna oda bárki, ahová szeretne.
Gál J. Zoltán elmondta azt is: abban reménykedett, hogy Szalai Annamária újévi fogadalmai között szerepel, hogy "abbahagyja a gyűlöletkeltést, a vádaskodást, ezt a fajta stílust, de ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta". A kormányszóvivő megjegyezte: tevékenysége során nem kifejezetten az a fő célja, hogy Szalai Annamária igényeinek megfeleljen.
(MTI)
Ez a buta liba már megint beégett!
kaanga