Sziasztok!

Nem is gondoltam volna, hogy ennyi Hesse olvasó van Magyarországon, bár azt hiszem, mostanában eléggé divatba jött. Végigolvastam az összes hozzászólást, azonban pár dolgot nem értek.

Ha én végigolvasok, befejezek egy H. könyvet, egyáltalán nem érzem magam boldognak, "megvilágosultnak". Az író szinte minden egyes regénye, elbeszélése számomra megrázó, qrva xarul érzem magam, ha Hessét olvasok, vagy éppen filozofálgatok az irományairól.

Lehet, hogy csak én vagyok itt egyedül 17 éves, de abban mindenki egyetérthet, hogy ebben a korban kezd minden bizonytalanná válni (közeled? érettségi, felvételi, "jaj hova menjek" komplexus, átb*ssza a fejemet egy csaj, stb.). Biztos vagyok benne, hogy huszonévesen, biztos állással, kapcsolatokkal nem olvasnék Hessét. Azt mondanám rá, hogy egy szentimentális xar vagy valami ilyesmi.

Mégis, nagyon valószer?nek t?nik, hogy nekem ebben a korban nem lenne észszer? Hessét olvasnom. Néha úgy érzem, segít rajtam, néha úgy, hogy belülr?l szétroncsol. Hesse arra ösztönzi az olvasót(f?leg a Demianban), hogy kövesse az "álmait" valósítsa meg a sorsát, de ez a mai világban, társadalomban- ahol az asszimiláció és a megalkuvás a siker titka- kész öngyilkosság: a közzösség tudatosan-tudattalanul, kilök, kiközösít.

Én is állandóan saját magamat látom viszont Hesse m?veiben. Csakhogy abból, hogy a legtöbb regénye sok ponton egyezik saját eddigi élettörténetemmel, azt gondolhatnám-gondolom is-,hogy az életem hátralev? eseményei is a regénybeli szerepl?k történeteihez fognak hasonlítani, ami nem éppen mindig a legjobb.

Egyel?re ennyit a sírás-rívásból, kiváncsi lennék, hogy ti hogy élitek meg a Hesse regényeket, mit és mennyire valósítotok meg abból az életformából, életszemléletb?l, amit az író közvetít.

UI: :):):):):):):):)
ott leszek -e a frontvonalon, ha kitör a III. vgh?
:):):)):):):):):)