Azt a hangot szeretem, és az részben a test kialakítástól is függ. Nem is beszélve a finom, lakkozott fogólapról! Nyammnyamm!!!

A Floyd Rose-nál valahogy nagyon lebeg az egész húrozat, nem kap a gitártest semmi rezonanciát. Azonkívül rühellem, hogy palm mutingnál (Borzas, figyelsz?:)) följebbmászik az egész egy félhangot!
Egy csomó metál albumot is így rontottak el...
Aztán az is egy rémálom, hogy elszakad a húrod és dobhatod le a gitárt a színpadról, mert használhatatlan lesz... egy óra, mire felhúrozod!
Egy borzadály! Azért találták ki, hogy a sok tekerős ipse vadul tudja szaggatni a gitárt, de nagyon sok a hátránya! Egyébként, amin a koncerten játszottam és Floyd Rose-os, nem az enyém, úgyhogy nem a saját hangszerem ellen beszélek... mindenesetre vittem egy piros Squier stratót is, csak azt meg (szintén kölcsön) nem volt időm megszokni a koncertig...

Továbbá úgysem tépném a húrt, csak finom akkordleengedésre szeretem használni a vibratokart. A satut azért szeretem, mert nem hangolódik el a hangszer, azért nem szeretem, mert nem lehet villámgyorsan leengedni a mély E húrt D-re. Tehát azt nem mindig használnám...

A dupla pickupon szólal meg a torzított ritmushang, a single coilt lehet élesen üvöltve használni és énekeltetni is.

Viszont a két oktáv az nagyon jó!
Végül is kb. Brian May Red Special gitárja felelne meg...

Na, ennyit a Hammond orgonáról:)))