elgondolkoztam. mikor leültem megírni az iménti monologot, hatalmas űrt éreztem magamban. pont erről beszéltem: bármid van, mást keresel, még, jobbat, többet. hiába, kell egy társ. kell és kész.
de most, hogy elolvastam tieiteket, hiába kerestem ezt az űrt, mert nem találtam. és tényleg az kell, hogy valaki megsimizze a buksimat. de már nem tudom leírni, mit szeretnék. betöltöttétek azt az űrt:)