Folytatva a Mécs sorozatot egy aktuális verssel...

Karácsonyfát díszitettem (1941 karácsonya)

Ki vesz készen karácsonyfát?
Én se, te se, ő se, ők se!
Milyen mámor: üres-nyersen
jött szobámba a fenyőcske,
- s mint királynőt a tündérbálon,
most magam is megcsodálom.

Én csináltam! Elmerengek.
Soha senki meg nem érti,
mért vesz nőül üres nőcskét
a nagy álmú erős férfi.
Most megértem: mindhalálig
karácsonyi mámort áhít.

S most megértem, mért megy nőül
halk szépségű, finom asszony
fajankóhoz. Örök vágya,
hogy szép álmot, szót aggasson
nyers lombokra, s csodafája
lombján magát megcsodálja.

És megértem a szülőket:
kapnak egy csöpp csúnya senkit,
ezt a síró kis porontyot
szív-csengővel körülzengik
- s a földnyers, alacsonyka
fa ember lesz: karácsonyfa.

És megértem most az Istent:
bűn-piszokkal, holló-szennyel,
gyanta-gennyel teli lelkünk
szépítgeti kegyelemmel,
s végül angyal viszi mennybe
dicsőséget énekelve.