Kedves armagnac. Nem mondták, hogy olcsóbb lesz. Ez a vége és az eleje. Azt mondták, hogy drágább lesz. Totál nevetséges ezen vitatkozni, így beidézek egy nyilatkozatot, és megkérlek, hogy ezután látogasd meg a mea culpát. Köszi.
A közbeszerzés sem hoz EU-támogatást
2002. július 26. péntek
A közbeszerzési eljárás kiírása ellenére a négy sztrádaszakaszprojekt finanszírozásánál nem lehet EU-források igénybevételével számolni, szögezte le a Világgazdaságnak Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. vezérigazgatója.
A közösségi támogatások odaítélését átlagosan egy-két éves előkészítés és átfutási eljárás előzi meg, ezért ezek felhasználásával reálisan 2004 második fél évében kezdődő beruházásoknál lehet először számolni, indokolt. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter tegnap jelentette be: a meghívásos tenderre benyújtott pályázatok tartalmának közzététele ellenére mégis közbeszerzési eljárással választják ki a már előkészített autópálya-szakaszok kivitelezőit. Elmondta: a meghívásos tender bebizonyította, hogy több mint 20 milliárd forintot lehet megtakarítani a pályáztatással, a "verseny iránti közbizalom visszanyerése érdekében" mégis a közbeszerzés mellett döntöttek.
Forrás: http://www.jogiforum.hu/hir/102767624058760.php
Ez, ugye, nem egészen az, amit te állítasz?