Meg se merek moccanni. Félek, megtörne ez a szuszogó varázs, aludj csak, ez a zümmögő csend merre visz? Félálmomban mégis megmoccanok, önkéntelenül is, ujjaim átsuhannak vállgödrödből a vállgömbödre, s te a karoddal még inkább magadhoz ölelsz, arcodat egy fél mozdulattal arrébb simítod a homlokomon, combodon megrándul egy izom a combomon... hát nem tört meg, édes istenem, olyan ez, mint amikor a szoknyám hullámzik velem együtt a táncban... Boldog könnyek csípik a szemem, megszorítanálak, szétroppantanálak ebben a csendviharos örvényben... S ez a forró zsongás engem is magával húz, már alszom, álmaink összeérnek ernyedő tagjainkban. S most te moccansz, érzem a szádat arcomon, s mosolyogva merülök vissza a lüktető nemlétbe... mi lehetne szebb, mint hogy álmodban megcsókolsz?