CIKK A NÉPSZABADSÁGBÓL:
Sásdi botrány feljelentéssel
NSZ • 2002. december 16. • Szerző: Ungár Tamás
Hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést Sásd polgármestere, Kovács Sándorné ellen a baranyai város alpolgármestere. A feljelentést a képviselőtestület megbízásából tette meg az alpolgármester.
A büntetőfeljelentéssel egy tapasztalt és szakmai körökben jól ismert, tekintélyes önkormányzati vezetőt ért kemény – s egyelőre kivédhetetlennek tűnő – támadás. Kovács Sándorné amióta leérettségizett, a közigazgatásban dolgozik. Miközben diplomát szerzett az Államigazgatási Főiskolán és az ELTE szociológiai szakán, a sásdi tanácson végigjárta a ranglétrát: volt gyakornok, adóügyi előadó, igazgatási csoportvezető, majd 1980-ban vb-titkár, öt évvel később pedig tanácselnök lett. A rendszerváltás után négyszer választották meg Sásd polgármesterévé. 1990-ben még függetlenként, az utóbbi három voksoláson az SZDSZ tagjaként nyerte el posztját. Idén Kovács Sándornét a szabad demokraták mellett az MSZP is támogatta az önkormányzati választáson. A Sásdon mindenki által csak Magdiként emlegetett polgármester népszerűségét az is erősíti, hogy a 3700 lelkes település az ő vezetése idején fejlődött várossá.
Az elmúlt három ciklusban a Kovácsné irányította képviselőtestület konfliktusmentesen tette a dolgát. Októberben kilenc új, önkormányzati rutinnal nem rendelkező – s önmagát függetlennek valló – képviselő jutott be a tizenkét tagú sásdi testületbe, s a „kilencek” hamar ellentétbe kerültek a szabad demokrata polgármesterrel.
A kilenc új képviselő vezéregyénisége Fodor István mezőgazdasági magánvállalkozó. Az 51 éves férfi Kovácsné riválisa volt a polgármesterségért folytatott harcban, s mintegy másfél száz szavazattal bukta el a versenyt. A testületbe azonban bejutott, s ő lett a város társadalmi alpolgármestere. Fodor István ekképp fogalmazza meg az általa vezetett csapat álláspontját:
– Mi csak azt akarjuk, hogy Magdi számoljon el a város vagyonával. Ha nincs meg a vagyon, akkor saját elhatározásából mondjon le.
A „kilencek” egyre inkább meg vannak győződve arról, hogy a vagyonból hiányzik 20 millió forint. Az új képviselők gyanakvása arra épül, hogy a Sásd többségi tulajdonában lévő Hegyhát Iparterület-fejlesztő Közhasznú Társaság összesen 20 millió forintot vett fel az önkormányzattól, s a pénzért nem csinált semmit. A kht. ugyanis vállalta, hogy elkészíti egy sásdi lakópark és pihenőövezet terveit, ám ennek a munkának a dokumentációja sehol sem található. Ugyancsak a kht. feladata lett volna egy családi házas építési terület infrastruktúrájának megtervezése, ám ez a tervcsomag is köddé vált.
Fodor István minderről így vélekedik:
– Nem mondhatja Magdi, hogy türelmetlenek voltunk vele, hiszen már október 28-án kértük, hogy mutassa be a két beruházás dokumentációját. Mindkét anyag a város vagyonjegyzéke szerint 8-8 tervből áll. Eddig azonban összesen három tervet kaptunk meg a tizenhatból. Hogy a három megkapott terv mit ér, azt ne minősítsük, megteszik majd az általunk felkért szakemberek. De hol a többi terv?
Kovács Sándorné eleinte különböző mentségeket sorolt a városi közgyűlés ülésein, hogy miért nincsenek kéznél a tervek. A polgármester – kérdésünkre válaszolva – elismerte, hogy a terveket sosem nézte meg részletesen.
– A kht. ügyvezetője, Peti Lőrinc egyszer elém tett egy csomagot, hogy tessék, ezek tervek, és én aláírtam, hogy átvettem őket. Nem lapoztam át a csomagot, hogy mi van benne, hisz nem vagyok műszaki szakember, és nem hoztam el a dokumentációt a kht. irodájából, mert a kht.-nak lett volna a dolga a közbeszerzési eljárás lebonyolítása. Az új testület meg akarta ismerni ezeket a fejlesztési terveket. Akkor kértem a Peti Lőrincet, hogy küldje el hozzám a terveket, de ő nem tette meg. Peti Lőrinc a héten lemondott a kht. ügyvezetői posztjáról, és elment Sásdról. Azóta nem érem el, a telefonja nem felel.
– Vagyis a város kifizetett húszmilliót a tervekért a kht.-nak anélkül, hogy bárki megnézte volna, mit tartalmaznak azok a papírok? – hitetlenkedem a polgármester válaszán.
– Ez történt – bólint rá Kovácsné. – Hibáztam. Megbíztam az ügyvezetőnkben, és ő nagyon megvezetett.
Fodor István és csapata nem fogadja el ezt a választ. Ezért a héten a képviselők megtették az ügyészségen a büntetőfeljelentést a polgármester és kht. vezetője ellen.
Próbáltuk szóra bírni Peti Lőrincet, de nem sikerült. Titkárával csak annyit üzent: nem kíván nyilatkozni.
Fodor István és a mögéje felsorakozó nyolc városatya nemcsak a tervek eltűnése miatt neheztel a polgármesterre. Nem értik azt sem, hogy az évente 600 millió forintból gazdálkodó, fejlődésben megtorpant, 18 százalékos munkanélküliségtől szenvedő város miképp engedhette meg magának a Peti Lőrincnek kijáró juttatásokat. A 250 ezer forintos fizetést, egymillió forintos külföldi tanulmányutat, valamint egy, személyi használatra rendelt Mercedest. Nem értik, hogy milyen referencia alapján szerződtette le a város a kht élére az amúgy Budapesten élő, s errefelé ismeretlen férfit. Fodor István számításai szerint a kht vezetője – azon kívül, hogy, nem végezte el a rábízott tervező munkát – a városnak két év alatt belekerült még 20-30 millió forintjába.
– A Peti úr beült a Mercijébe, vagy hát az önkormányzat által vett Mercedeszbe, és elhúzott Sásdról – mondja csendesen Fodor István. – Nem a mi dolgunk megkeresni őt. Várjuk, mire jut a rendőrségi vizsgálat.