Jah és hogy akkor jelenlegi állapot, bár még a filmnézés előtt volt.
Kerestem egy bizonyos értesítőt. Tudjátok, a katonasági levelet. Nem találtam. Kerestem össze-vissza, főleg tesóm szobájában, az asztalom környékén, stb.. az a fasz meg csak röhögött rajtam. Aztán mondta, hogy minek keresem, úgyse tudom elintézni, megyek katonának, kopasz leszek...stb... Hát remélem hogy nem is emlékszetek már arra, hogy milyen idegesnek, kimerültnek, fáradtnak, idiótának, agy nélkülinek lenni. Kibaszottul zabos lettem. A szívem lötyögött. Néha alig vert, néha pedig mint egy deathmetálos őrült dobos, nyomta a dupla-lábgépet. Ordítoztam tesómmal. Kiborultam. Aztán rájöttem hogy valószínűleg Katinál van, mert úgy emlékszem mondta régebben, hogy nála hagytam.
Szal végre akarok valamit, elindulok, és már az első pillanatban elbukom... Mert nem tudja Kati hogy hol van. És mivel most náluk is a szobát most újítják fel, így majd csak utána keresi meg. Szuper. Még ebben a hónapban itt vagyok veletek. Próbálok majd értékes lenni.
Az élet mindig változik. Csak kérdés hogy ki hogy éli meg, s él-e tovább. Mostanság gyerekek, elég sok minden meghalt bennem. És éledt-e valami? Nem hiszem. Talán a csalódottság, és a reménytelenség ami visszatért. De majd lesz valami új. Elvégre régen is voltak jó dolgok, hát akkor majd később miért ne gondolhatnék majd azokra az időkre, amik egyelőre még előttem vannak.
Viszont egy dolgot tudok csak. Az írás az, ami segít, ami leköt, ami foglalkoztat. Ezzel el vagyok. És sorry, de szeretek írni.
Na elhúztam a belem. Pá!