Egy keresztény ifjúsági ének cseng szinte már hónapok óta a fülemben, egyik sora valahogy így szól: "Isten a szabadság és szeretet..."

A hívő ember számára a vallásosság sok esetben csak tilalmakat és parancsolatokat jelentett. A modern ember eltávolodása Istentől, maga a szekularizáció egy fajta forradalom, a szabadságvágytól hajtva az ember ledöntötte a korlátokat, de a vízzel együtt kiöntötte a gyereket is, Istene nélkül maradt. A folyamat a reneszánsztól kezdődően a francia forradalmon és Napóleonon, Freudon és a szexuális forradalomon át a mai napig zajlott és teljesedett ki. Mindez történt a szellemi szabadság kivívásáért és a folyamat úgy tűnik révbe ért. Néhány templombajáró öregembert, esetleg az index.hu-n vitatkozó bigott katolikust vagy hitgyülist leszámítva győzött a szabadság, Iván Gábortól is tudjuk, jó ha a megkereszteltek 10%-a gyakorolja a vallását. Talán a fejekben még nem teljes a siker, néhányan még felháborodnak az azonos neműek házasságán vagy Danika örökbeadásán, de pl. a terheségmegszakítást illetően szinte teljes a társadalmi konszenzus.
A szabadság legyőzte Istent.

De akkor miért motoszkál a fejemben a dallam: "Isten a szabadság..."?