LD Creative Commons License 2002.12.09 0 0 8942
Láttam a körmendi meccset, és őszintén szólva nem értettem, hogy miért lett ez így kihegyezve Váradira (akit amúgy én sem szeretek, úgy vezeti a meccset mintha tévedhetetlen lenne, és ezt érezteti is). A verés nem indokolható, bár az igazat megvallva nekem is volt már, hogy viszketett a tenyerem. Ettől függetlenül a meccs után, lehiggadva maximum azt mondanám a bírónak, ha szembejönne az utcán, hogy egy utolsó csaló, de megverni azért nem verném. Többet árt a csapatának (is) az ilyen ember, mint használ. Visszakanyarodva az elejéhez, nem értem az egészet. Abszolút nem volt csalás, sőt még elfogult bíráskodás sem. Pl. az utolsó negyedben 7 percig 1 faultja volt a Körmendnek. A meccs végi kipontozódások a taktikai faultok következményei, úgy, hogy egy szándékost sem fújtak, pedig ilyenkor szoktak. Trummer sérülése abszolút véletlen baleset volt, mint ahogy Sola is (aki tényleg nagyot esett) inkább a lendülettől zuhant ki a pályáról, testi érintkezés csak nagyon minimális volt, ha volt egyáltalán. Szóval én nem láttam semmi olyat ami ezt indokolta volna. Persze valószínű benne volt a dologban, hogy pont MI nyertünk Körmenden, meg az eddigi sikertelenség is. Gondolom úgy készültek, hogy most nyernek, és megfordul minden.