"Miklóska nem indult a következő választáson."

Ehhez, és az antiszemitizmus furkósbotjához:

Számomra, az alábbi epizód a legtragikusabb pillanat az antiszemitizmus vád történetéből, mert nagyjából az első.
A kizárólagos hatalomnak ezek a profi technikusai és mániákusai félelmetesen gyorsan és agresszívan dolgoztak.
A demokrácia még meg sem születhetett, még csak álom volt, vajúdás előtti birkózás, és akkor "a" demokratikus ellenzék tagjai (értsd: csak mi vagyunk demokratikusak, a többiek nem) csírájában elfojtják a meg sem született ellenfelet, - aki éppen (nem véletlenül) nemzeti, jobboldali - azaz a demokráciát.
Mert nincs demokrácia máskéntgondolkodás nélkül, ugye, disszidensek?

Részlet Löffler Tibor 2002.11.13-i Magyar Nemzet cikkéből:

'Az MDF-et alapító szellemi kör 1987. szeptember 27-én gyűlt egybe Lakiteleken. A találkozó vendége volt többek között Pozsgay Imre, Bihari Mihály, Pomogáts Béla, Gombár Csaba, Lengyel László, Konrád György. Konrád tapssal fogadott hozzászólásában megköszönte a meghívást, és a messzebb nyúló érdekek és feladatok perspektíváira tekintettel elfogadta, hogy nincsenek jelen, mert nem kaptak meghívót a barátai. (A demokratikus ellenzék.) Konrád helyénvalónak találta, hogy a lakiteleki sátor „kifejezi önérzetét, identitását, önarcképének főbb karakterisztikumait, ha megfogalmazza a maga különállását a magyar közvélemény egészén belül, egyszersmind az összetartozását is”. A jelen lévő társaságról végül azt mondta, hogy kitüntetett felelőssége és fontossága van, mert többséginek és jelentőségében elsődlegesen mérvadónak tekinti. „Azt kívánom az itt ülőknek – búcsúzott –, bátran mondják meg, hogy ők kicsodák.”
A másnap megjelenő (!) New York Timesban rögtön akadt jelentkező, aki a nemzetközi közvélemény elé tárta azt, hogy szerinte kicsodák az egybegyűltek: nacionalisták és antiszemiták. Csoóri Sándort, aki a lakiteleki találkozó egyik előkészítője volt, s éppen egy amerikai útja miatt nem vett részt az eseményen, New Yorkban vágra melbe a sajtóhír. Nappali hold című könyvében emlékezik vissza az esetre. Püski Sándor házában, az estje megkezdése előtt adták kezébe a New York Times aznapi számát. A cikk feldúlta, rögtön telefonált Budapestre Bíró Zoltánnak és Für Lajosnak. Mindkettőjüknek vadul nekiesett: „Megőrültetek? Mit csináltatok? Nacionalista és antiszemita toborzó lett nagyszerű elgondolásunkból? Ez lehetetlen!” Az elképedéstől alig jutottak szóhoz, és megkérdezték tőle, honnan vette ezt az eszelős rágalmat. Az amerikai lap cikkéről azt mondták, hogy az úgy mocskolódás, ahogy leírták. Csoóri szinte perdöntő kíváncsisággal kérdezte aztán tőlük, hogy Konrád ott volt-e… De a történet ezzel nem ért véget – írja Csoóri. „Kiderült, hogy a beszámolót nem Henry Kamm, a lap magyarországi tudósítója írta, ő csak a nevét kölcsönözte a hazai radikálisok egyik legmozgékonyabb vezéregyéniségének, aki – persze – nem volt ott Lakiteleken.” '

Miért írom ezt ide? Mert - bár lehet, hogy tévedek - az egész kivitelezés számomra felidézi a középiskolás, templomba járó társait megleső, őket feljelentő Haraszti Miklóst.
Szvsz Haraszti az SZDSZ Teng Hsziao Ping-je, félelmetes befolyással, kapcsolatokkal. Senki más nem tudta volna ezt a NY Times publikálást így elintézni, sőt eleve senki mást nem izgatott volna fel az ügy ennyire.
Csak abban bízhat az ember, hogy mint az állatok, ezek is szomorúak a kielégülés után.

Egyes olvtársak itt felvetették, hogy hősünk nem jelöltette magát 1994-ben képviselőnek. Érdekes, hogy ez mennyi mindenkinek feltűnt.

És azt láttátok, amikor egyszer, pár éve valamelyik tévéadón azon panaszkodott, hogy a Történeti Hivatalban hiányosak a róla szóló akták?
Mondjuk el nem tudom képzelni, hogy érdektelen iratok miért tűnnének el. Slendriánság? Lehet, hogy csak a bürokrácia rendetlensége aggasztja, dühíti Harasztit?