Kislányom, eriggy, szeleld át ezt a véka búzát a gangon. Már kapom is apró karom alá a kosarat, másikba egy üreset, kis vászonzsákkal béleltet. Szerettem átpörgetni a szemeket az alkonyati szélben. Miért pont akkor? Talán mert addigra elcsendesül annyira, hogy csak a pelyvát, ocsút fújja ki a szemek közül a szél. Szerettem csak úgy, csak az érintésért beletúrni a magokba, kukoricába, rizsbe, lencsébe, búzába, mindenféle száraz magvakba, és átcsurgatni az ujjaim között. Néztem, amint a szél arrébb viszi belőle a felesleget...

Ez a gyerekkori este jutott eszembe... És most itt vagy nekem, itt vagy a sok pillanattal: az aranyló búzaszemekkel. Csuklóig mártom kezem az emlékekbe, s míg ujjaim elbűvölten tolják a mélyben a hűvös magvakat, te már öntöd a következő mérő ajándékot a zsákomba... Hát ezért van mi szépből válogatnom... elmélázva mosolyog

Itt állok, itt pörgetem át ujjaim között, csak úgy csordul simogatva a sok pillanat, s ha volt, ha van is rossz, az ssssszzzzzzz, tovalibben a szélben...

Ilyen egyszerű. Ilyen egyszerű!