timsó Creative Commons License 2002.11.28 0 0 8633
Én egy kicsit más szemszögből közelíteném meg a lengyelek elleni csapnivaló játékunkat. Véleményem szerint elsősorban mentális problémákra vezethető vissza a lettek és a lengyelek elleni vereség is mind a csapat mind a kapitány részéről. Ez az egész három meccses sorozat teljesen a franciák elleni szhelyi derbyre volt kihegyezve. Erről beszélt csak mindenki (mi itt a fórumon is) és erre voltak felspannolva a játékosok is. Óriási volt a várakozás. A szakvezetés és a játékosok szájából is többször elhangzott, hogy ez életük legfontosabb mérkőzése. Én úgy érzem, hogy ennek az elvárásnak a fiúk megfeleltek. Helyenként tetszetős csupaszív játékkal nagyon jó dobó %-kal sikerült megvernünk a gallokat. Mindenki nagyon happy volt és szinte már el lett könyvelve, hogy kint vagyunk az EB-n.
Általában az ember hajlamos arra, ha egy fontos nagy tudást és összpontosítást igénylő feladatot sikeresen teljesít, akkor utána kiengedjen és egy kissé tudat alatt lazábban kezelje a hátralévő feladatokat. Meglátásom szerint a szakvezetés ezt a dolgot nem tudta igazán lereagálni sem magával sem a játékosokkal szemben. Ez vezetett az indiszponált játékhoz.
Én nem hiszem, hogy a srácok ennyire elfelejtettek volna védekezni vagy dobni, hiszen az egyéni képességekkel mindenki tisztában van. Fejben, gondolkodásban és mentálisan nem voltunk ott. Itt lehet persze taktikai ballépésekre egyéni hibákra fogni a dolgot, de ezeket mind az előzőekből lehet levezetni. Én ezt látom elsődleges problémának ebben a hárommeccses sorozatban. Remélem januárig tanulunk belőle és megnyerjük a hátralévő két meccset.