Létezik egy típus, a rádiós betelefonáló típusa. Kezdetben is idegesített, még amikor nem is voltak igazi betelefonálók, csak a SZER-ben lehetett revizionista meg egyéb dalokat küldeni a szegény otthon maradt rokonságnak. De aztán jött a nagy szabadság, megjelent a rengeteg rádió, és áttelepedett a mi kis koszos másvilágunkra a betelefonálók paradicsoma.
Mi a bajom a rádiós betelefonálókkal? Nehéz lenne megfogalmazni. A hülyeségük. Ostobák, magamutogatók. Soha nem értettem, miért érzi valaki fontosnak, hogy mindenkivel megossza a maga unalmas, ezerszer hallott, újságokból és egyéb kiadványokból összeollózott paneljeit. Ennél már csak az rosszabb, amikor olyasmiről esik szó, amiről másutt a hallgató nem olvashatott: személyes örömök, csalódások, tragédiák. Téma: minimálbér. Rádiós betelefonáló #1: ’Senkit nem akarok az életemmel untatni, de amikor apámat elvitték a kommunisták.. bla-bla-bla.’ A rádiós betelefonáló unalmas, ugyanakkor ostobaságával és exhibicionizmusával roppant zavaró is, ökölbe szorul az ember keze, amint megszólal.
Felmerülhet bennünk, hogy miben különbözik az internetes fórumozó a rádiós betelefonálótól. A műfaj persze eltérő, legalábbis részben más: a fórumok világa szimultán működik, sokkal változatosabb. Hozzászólásaink megmaradnak, a betelefonálók agyszüleményei viszont elszállnak. És még egy fontos különbség: itt megvan az esély a párbeszédre. A fórumozók közösséget alkotnak, a rádiós betelefonálók pedig nem.
Ez lenne tehát a különbség. Ezért szimpatikusabb a fórumozó a betelefonálónál. Elrejti a valódi énjét, és konstruál magának-nekünk egy ideális alakot, hogy előkellő helyre kerüljön a közösségi hierarchiába. (Itt jegyzem meg, hogy Trinity pl. a mátrixon kívül is jól néz ki. Érdekes módon a mátrix ’filozófiájába’ az már nem fért bele, hogy a valós valóságban hétköznapi figurákat prezentáljanak nekünk.) Így lesz egy alapvetően idegesítő emberből (rádiós betelefonáló) egy elviselhető, sőt, néha kifejezetten szimpatikus alak.
Persze néha lehull a lepel, olyankor borul a bili, és kiderül elviselhetetlenségünk. Rádiós betelefonálóvá válunk, legalábbis egy időre. Aztán indulhat a dolog elölről.