osztatlan és védtelen
a sinek közt vélem,
nem messze ide,
két sarokra,
kilenc köpésre,
ha sietek, tán beérem.
szándékom, elmém világos,
rácsos ablakom
elhagyom, barátom
lesz magányom,
kincsem: szabadságom.
nem korhol senki,
mint eddig, ujjal rám
nem mutat, az utat
magamnak keresem,
vezet az öntudat.
mögöttem mint kópó
követ eddigi életem,
hajszol és veszteget
egy közös körben
természetem.
a végtelen sinen
megállnék, rozsdás
csavarok közt tétlen,
pihenni vágynék
a töltésen.
de örvénye mögöttem
szinte nyom,
kattog, kong hidakon,
tudom megöl,
ha hagyom.
talpfákon dobol
a zenéje, talpamra
ragadt rigmusa
hajt ördögkeréken,
- nem akarom.
fojt, fújtat,
én zilálok, karomat
az égnek kitárom,
míg halálos írisze
körbefon...
±
