Kedves Kulimász,
nem tudom, hogy melyik évben gyártották le az utolsó kétütemût, valamikor a 80-as évek végén, de mi jelentõsége van ennek? Ha a század elsõ felében gyártották volna le, az se számítana semmit. Ha egy kocsinak sok a 15 év, azt én nem veszem meg, mert számomra a kocsi tartós fogyasztási cikk, és nem egyszer használatos, eldobható termék, még akkor se, ha ez a piaci törekvés. Én sose szándékozom azért másik kocsit venni, mert a jelenlegi régi, hanem csakis azért, mert látok egy jobbat (ami persze lehet, hogy még régebbi).
Azt viszont meg tudom mondani, hogy mióta van szó a Trabantok betiltásáról: másfél éve. Én 2000 nyarán szereztem a Wartburgomat, majd' szét esett szegény, aztán a télen helyrepofoztam, ráköltöttem egy zsák pénzt, amikor 2001 tavaszán kijött a jogszabály. Örültem persze, mint majom a farkának. Hogy elõtte mennyi ideig volt esetleg szóbeszéd tárgya a dolog, az engem nem érdekel. Arra nem lehet építeni. Vagy ha én holnap elkezdem terjeszteni, hogy 2008-tól betiltják a szabályozott katalizátoros kocsikat, akkor majd te is pánikszerûen próbálsz megszabadulni a kocsidtól?

"És ha mégis, akkor ha adnak majd nekem is több év türelmi időt, egy szavam nem lesz."

Tudod mit? Ezt majd hiszem, ha látom. Most nem a te bõrödre megy a játék, izomból én is könnyen tudnám osztani az észt.
Csak úgy mellesleg felhívom a figyelmed: itt nem arról van szó, hogy eladod a régi kocsidat valami normálisnak mondható áron, aztán veszel egy másikat, és csak a különbséget kell kicsöngetned. Itt a régi kocsidat a kukába dobhatod ingyen, mivel egy ilyen rendelkezés után ára már nem lesz.

A demokráciával meg kár itt példálózni, mert egy ilyen jogszabálynak köze nincs a demokráciához. Ez a jogszabály izomból dolgozik, ami sokkal inkább emlékeztet egy diktatúrára.
Kezdhetjük mindjárt azzal, hogy szakmailag vajon mennyire megalapozott. Én elég régen, talán 10 éve láttam egy kimutatást, amely szerint a gépjármûvek által kibocsátott összes légszennyezõ anyag kb. 5%-át termelik a kétütemûek. Azóta a magyarországi gépkocsipark egyre csak nõ, a kétütemûek pedig egyre csak fogynak, tehát az arány ennél már messze alacsonyabb. Aztán vegyük még figyelembe, hogy a kétütemûek általában a legkevésbé tehetõs autósok tulajdonát képezik, akiket a legérzékenyebben érint a gépkocsifenntartással járó költségek növekedése, többek között a benzin árának növekedése. Ha készítenénk egy típusokra lebontott kimutatást a gépkocsik átlagos évi futásteljesítményérõl, tartok tõle, hogy a kétütemûek igencsak a sereghajtók között foglalnának helyet.
Szóval mit érünk el ezzel? Egy talicska homokkal kevesebb lesz a Szaharában?
De rendben van, csináljunk belõle problémát, a kétütemûek füstölik tele a levegõt. Egy demokratikus államban egy probléma megoldására általában konstruktív megoldást szokás kidolgozni. Ez mit jelent? Hogy a megoldás nem szül újabb problémát, vagy ha igen, akkor sokkal kisebbet az eredetinél.
Manapság a kocsi szinte már alapvetõ használati cikk, ezt ugyebár legnagyobb ellenzéki pártunk vezetõ politikusa is kijelentette pár évvel ezelõtt, és feltételezem, hogy te is így érzed, persze leginkább saját magadra nézve. Azt természetesen nem lehet elvárni az államtól, hogy kocsit adjon mindenki segge alá, azt viszont igen, hogy ne húzza ki senki segge alól.
Márpedig ez a jogszabály pontosan ezt teszi. A betiltás a létezõ legegyszerûbb megoldás, csak éppen a legkevésbé sem konstruktív, mert maga után von egy másik, sokkal nagyobb szociális jellegû problémát, mivel igen sokan maradnak kocsi nélkül.
Nyilván ki lehet találni jobb megoldást is a dologra, csak annak van két apró hátránya: egyrészt azon már gondolkodni kell, másrészt meg pénzbe kerül.
Kitalálták ugye a katalizátort, ami nevezhetõ sok mindennek, csak jónak nem, mivel gyorsan tönkremegy, ezért a fenntartása folyamatosan pénzbe kerül. (És mellesleg vannak olyan vélemények, miszerint a katalizátorok legyártása nagyobb környezetterheléssel jár, mint az, amit megakadályoznak, bár errõl én nem tudok biztosat.)
Pedig a megoldás rém egyszerû. Csak keresni kell olyan négyütemû motorokat, amelyek beleillenek a Trabantba illetve a Wartburgba, vagy legalábbis kevés módosítással, rávenni a gyártót, hogy gyártson egy csomót, a beépítés engedélyeztetését jól leegyszerûsíteni, a beépítésüket pedig anyagilag támogatni. Vagy a lehetõség, amit Tibke tett közzé a Trabi topic-ban, mely szerint a fõdarabok meghagyásával lehet négyütemûsíteni a motorokat, nem is drágán.
Csak ezekhez sajnos már szellemi és anyagi ráfordítás szükséges az állam részérõl.