Ez volt az a meccs, ahol mindig akadt egy játékos, sok olyan bravúros megmozdulás és momentum nálunk, aminek egyszerűen csak ez lehetett a végeredménye!!
A Mészáros-Németh passzok tűntek fel különösen az első félidőben. A befejezés mindenki előtt egyértelmű. Előbbiről nem hittem volna mondjuk ilyenkor két-három éve, hogy ennyire az elitben tud majd maradni. A fenti kategóriához sorolható persze Kálmán, ő a sorsdöntő pillanatokban a legjobbkor mindig a maximálisan legjobb megoldást választotta! Dávid fanatizmusa átragadt a többiekre is. Lehetne még sokáig dicsérni ezt a Csapatot, és azt hiszem, a tabella mostani állására pillantva nem csak mi beszélhetünk elismeréssel a fiúkról. Mert vegyük sorba a sokáig emlékezetes pillanatokat: amikor szinte magától értetődően húztunk el egy huszassal, amikor nemhogy nem engedtük a "csigazabálókat" visszakapaszkodni, a reményt az idővel vesztették el még a felzárkózásra is. Ugyanígy nem feledtük a lengyelek pontosan ilyen arányú legyőzését... Egy év alatt gyakorlatilag ugyanazok az erények mutatkoztak nálunk, mint mikor két vereség után kellett helyretenni a mércét és így utólag, az összképet. Akkor töretlenül hitt mindenki, és akinek tenni kellett, az tett is a tovább érdekében. Most?:-)) Ma hogyha azt értékeljük, hogyan jutottunk el idáig, egyben muszáj is dolgozni tovább, hogy utóbb ne foglalkoztasson /nálunk/ senkit az a két kisiklás. Hisz ma nem tudnánk mondani egy válogatottat, amelyikkel szemben nem léphetnénk komoly esélyekkel pályára!... Márpedig az ilyen, több értéket felmutató csapatnak ott a helye a legjobbak közt.
Ezekben a pillanatokban ne feledkezzünk meg a lányokról, akik mindentől és mindenkitől függetlenül már odaértek az út végére.