némo Creative Commons License 2002.11.18 0 0 8277

Sziasztok!

No, akkor pár szó erről a szlovák-ugandai fiúról akit David Toya-nak hívnak.
Pénteken este az Ászokkal játszottunk edzőmeccset (81-73 ide) és ott teszteltük. Kicsit vegyesek az érzéseim, na nem vele kapcsolatban, hanem a csapat további szerkezete miatt. Toya ugyanis egy rettentően képzett játékosnak tűnik, jól védekezik és a gólgyártásból is kiveszi a részét. Én úgy számoltam, hogy 23 pontot dobott, a mai újság szerint viszont 26-ot, de ez mind1. Stílusa és mozgása alapján talán a Madisonhoz tudnám hasonlítani, bár a felső teste nem olyan kidolgozott, mint a Nickelé. A meccs elején, még valszeg remeghetett a keze, mert szinte egymás után hagyott ki 2 ziccert, ami viszont bíztató, hogy ezeket ő dolgozta ki, csak a befejezés nem sikerült. Aztán a 2. negyedre megnyugodott és megmutatta, milyen az amikor lát egy irányító a pályán. Szerintem kb. 5-6 asziszt a neve mellé kerülhetett volna, ha a tiszta dobóhelyzeteket bedobják a társak.... De nem dobták be, így nem volt meglepő, hogy a félidőben vezetett a Sopron.
A 3. negyedben aztán sorra dobta a kosarakat, betörésből, középtávolról, büntetőkből nagyon jó százalékkal. A labdafelhozatallal nincs gondja, Csirke, aki végig tapadt rá, esély nélküli volt. Aztán, hogy javítson a mérlegén szerzett pár labdát (mellesleg nagyon ügyesen) és továbbra is kiszolgálta a többieket, bár úgy éreztem ebben a negyedben elsősorban rá építettük a támadások befejezését. Megoldotta!
A záró negyedben csak k. 5 percet játszott változatlan hasznossággal. Hát ennyit Toyaról 1 meccs után.
És akkor most a többiek.
Kezdjük a centerekkel: Grebi szerintem 70%-ban átmentette a kaposvári játékát, kapkodott lepattanókat és még pontokat is dobott, Mukihoz hasonlóan, bár tőle többet várunk.
Rudi nem játszott, Lóri pár percet, de azt változatlanul nagy akarással amiért dicséret jár neki. Kár, hogy a 3. negyedben megsérült.
A légióstrióból ezúttal Toromann volt a legjobb, (17/15) és most is beigazolódott, hogy az ő posztja a kettes. Amikor ugyanis Toya ült a csarepadon és Denisnek 1-est kellett játszania!? Maradjunk annyiban, hogy nem igazán ment neki.
Sola a tőle megszokott módon harcolt, sajnos most jóval kevesebbet volt játékban. Chrysnek nem igazán ment, szerintem még érzi a sérülését, mert láthatóan nem megy bele nagyobb ütközésekbe.
Összegezve a légóskérdést én azt mondom, hogy leigazolnám Toyat és (ha fájó szivvel is, és az edzőmeccsen mutatott jó játéka ellenére is) Toromannt küldeném el.
Persze lehet, hogy mind a 4 marad, hiszen dúskálunk a pénzben.:-)))

Üdv.
Zotya

Ui.: Szerdán zúgjon a HAJRÁ MAGYAROK!!!!!

Előzmény: boran (8268)