igen. igen. ez is egyfajta attitűd. már várom, hogy valaki mikor kezd el kör alakú képeket fösteni. ma ez a trendi. csináljunk MÁST mint a többi. fessünk ürülékkel, fedezzünk fel rég elfeledett eszközöket (laterna magica camera obscura bla bla) csak nehogy be kelljen vallani hogy éppen olyan tehetségtelenek vagyunk, mint a többi, vagy (ami még szerintem fájóbb) egy dekával sincs több tehetségünk a többinél.

dühödt lázadás ez. a dühödt, "mindenáron más akarok lenni, mint a többi", "mindenáron mást akarok mondani, mint a többi" sipító hangú, kissjánosi szárnycsapkodása. támadjunk, ha már újat nem tudunk mondani. hadd teljenek a flekkek.

nem is baj ez. hogy a második lemez nem üti meg az első színvonalát? dehogynem. sőt! hogy a koncertlemezt utolérte valami lélektelenség? ki mondja? ennyi lélek még nem szorult manonegra, manuchao lemezbe. egyikbe se. ami olcsó az valójában a mano negra. őszinteség jó nagy csipet popularitással, kommerszel fűszerezve. hogy mégis üt/ütött? mert új volt! különleges! csemege. ÉS... (bármennyire írtózunk is a szótól) szórakoztató.

mindegy. támadjuk, tagadjuk, köpjük. bűne csak ennyi: a csapból is ez folyik. fe kellene már ébredni végre, hogy a réteg zene nem attól jó, mert kevesen hallgatják.

hagyjuk.