sarkat5 Creative Commons License 2002.11.03 0 0 7511
Tudom, nagyon szeretnétek, ha ellenvélemény nem lenne, ezért is fogadtam meg, hogy többet nem jelentkezem, de ezt a rengeteg objektív és cseppet sem elfogult, részrehajló véleményt a tegnapi Olaj-Albáról nem bírom cérnával.
Engem azért utáltatok ki innen, mert annyira szubjektív vagyok, hogy az már sok, mert én gerjesztek indulatokat és hiába kosárlabdáztam versenyszerűen egy évtizeden keresztül, semmit nem értek hozzá...
Akkor most olvassátok el, miket írtatok!
Mielőtt belefognék, szeretném leszögezni, hogy az Albacomp tegnap nem érdemelt győzelmet, de még ezzel a rossz játékkal is megverhette volna a nem éppen világverő Szolnokot. Nem a bírók miatt, csakis a saját csaptunk gyenge teljesítménye miatt szenvedtünk vereséget.
A játékvezetőket szidjátok egy megnyert mérkőzés után is, ráadásul minden alap nélkül. A bírók folyamatosan csalnak a Fehérvár javára és természetesen az Olaj ellen. Le is írtatok néhány jogos-jogtalan észrevételt a bíráskodással kapcsolatosan. Hadd írjak le én is párat:
-Nem értitek miért nem kapott Bojan technikait. Én nem értem miért nem kapott technikait Pavlovics, amikor Valovics szeme láttára rugdal szét egy széket, amikor az arra járó és eléggé nedves nadrágúnak tűnő Benczúrnak a kispadról folyamatosan félreérthetetlenül azt mutogatja, hogy pénzt kap a fújásért, hogy ugyanezzel a közönséget is hergeli. Nem értem, miért nem kap technikait a pados Orosz Benő, amikor minden, a csapata által dobott pont után legalább két-három méterre az oldalvonalon belül ünnepel. Miért nem kap technikait Martic, amikor szintén a pályán állva értetlenkedik sorozatosan és nem két centivel átlépve a vonalat. Miért nem kap technikait Szarvas, amikor a szándékos fault utáni büntetőknél igen sportszerűen a sértett fülébe üvölt a játékvezető füle hallatára, stb., stb.
-Nem értem, miért nem állították ki (egyébként még csak faultot sem kapott érte...) szándékos rúgásért Vilcinskast a második negyed utolsó percében, amikor a földön fekve rendkívül alattomosan rúgta szét Borisz lábát. (Nem tudom, ezért-e, de neki, aki szerintetek a durva, a lábában részleges szakadás az első diagnózis, a keze állapotáról pedig még nem tudni -info by Sterbenz, nem volt véletlen az a nyilatkozat sem, miszerint utcai harcosok csatája folyt a pályán...)
-Nem értem, miért nem reklamáltok akkor, amikor Vaisvilla a mecs folyamán elkövet kb. 5, azaz öt lépéshibát.
És sorolhatnám.
Még egyszer mondom, mindezt nem azért sorolom, mert szerintem a játékvezetés miatt vesztettünk! Csupán azt szeretném, ha észrevennétek végre, hogy nem mindenki más a szubjektív és az elfogult, hanem ti vagytok azok, vagy ti is azok vagytok.
Egy-két mondat még a közönségről: Hozták formájukat, bár a tavalyihoz képest finomult annyiban a helyzet, hogy huhogás csak elvétve volt hallható, bár amikor Moseley-nek ment, akkor függetlenül attól, hogy nálatok van egy szintén fekete, volt rá példa. A szokásos gusztusos rigmusok sora bővült egy "Cigány Boros"-sal, újra felhangzott a "Halm, te állat, bmeg..." és külön erre az alkalomra íródott egy "Utálunk mocskos Fehérvár" című gyönyörűséges nóta is, amelyek mellett számos alkalommal zengett a csarnok a már jól megszokott "F...szopó Albacomp", "Fehérváron mindenki cigány" típusú mondókáktól. De mivel megmondta a városi tévétek riportere is, rendkívül sportszerű volt a hangulat, ez az igazi közönség...