kaleb Creative Commons License 2002.10.28 0 0 35
Luzsénszky összes? Írt még valamit örökbecsű Talmud ferdítésén kívül? Egyáltalán ki volt ez a derék honfi?

Egyébként nem érdektelen ezeknek a figuráknak a pályája. Istóczy Győző, az Antiszemita Párt későbbi alapítója pl. 1875-ös beszédével jelentősen hozzájárult Herzl Tivadar gondolkodásának fejlődéséhez. Ha jól emlékszem, később észhez tért, és öregkorára Josephus Flaviust fordított magyarra vezeklésül. (Jó példát nyújtva egyes indexes kollegáknak is.)

Bosnyák egy későbbi korszak kiemelkedően undorító antiszemita uszítója volt, akit az a szerencse ért, hogy 1944-ben a Harc c. lap szerkesztőjeként végig kommentálhatta a magyar zsidóság nagy részének deportálását, és így sikeresen összegyüjtött annyi jópontot, ami elégnek bizonyult egy 52-es akasztásra. (Amit, mint uszító meg is érdemelt, tegyük hozzá a félreértések elkerülésée végett.)

Statisztikusként és társadalomtörténeti szerzőként már érdekesebb az értékelése. McCagg ha jól emlékszem, pozitívan idézi számításait. A zsidóság szerepe az 1867-1944-es időszakban egy komoly, kutatásra érdemes társadalomtörténeti téma. Ha valakit ilyen szempontból fognak meg Bosnyák számításai, megértem. Ilyen szempontból még oén is szívesen elolvasom majd egyszer, mert olyan adatokra hívja fel a figyelmet, amelyek ezt tényleg megérdemlik. De persze nehéz attól eltekinteni, hogy nem épp a legnemesebb indulatoktól vezettetve teszi mindezt.