Sziasztok!
Az első babámat várom, 26 éves vagyok, a férjem 29, 2,5 éve vagyunk házasok
A férjem már a házasságkötésünk előtt szeretett volna gyermeket, akkor én még nem, de ő nem sürgetett, valószínűleg "látta rajtam", hogy majd megjön a kedvem.
25 évesen ding-dong megszólalt bennem a kisharang, hogy na most rögtön azonnal babát szeretnék!!! A férjem nagyon örült, azt mondta, eddig azért nem forszírozta a dolgot, mert nekem kell kihordani, megszülni, szoptatni. Tehát én dönthettem.
Nem élünk fényesen. A párom közalkalmazott, én szintén, a férjem még másodállást is vállal mellette, így is a fogunkhoz kell verni a garast, de mindketten szerény anyagi körülmények között nőttünk fel, SZERETETBEN. Megszoktuk, hogy nincs feltét a főzeléken.
Van egy kis kétszobás lakásunk, és mióta a környezetünk megtudta, hogy babánk lesz, sokmindent kaptunk kölcsön, babaágytól kisruháig.
ÉS EZ A LÉNYEG:
Nem szégyellem elfogadni, a babának nem az a lényeg, hogy pl. a legújabb divat szerint öltöztesd, és rendezd be a szobáját.
És az első gyermek után másodikat vállalni SZVSZ már nem akkora megterhelés, hiszen örökölheti a nagyobbtól a cuccait.

Baromi sokat tudnék még erről a témáról írni.

Azoknak, akik nem szeretnének utódot, csak azon kellene elgondolkodniuk, hogy mikor 50 évesen egy szép napos reggelen a tükörbe néznek, nem verik-e majd a fejüket a falba, mert ráébrednek, hogy miről maradtak le.
Nem ítélek el senkit, aki tudatosan nem akar gyermeket. Mindenki maga dönt.