Az eredeti felvetés kivitelezhető részproblémájaként elképzelhetőnek gondolok egy olyat, hogy bizonyos domaineket (na igen, de miket?) megfelelően modellezünk, és ezeken a domaineken belül valamilyen útkereső, költségminimalizáló módszerrel képesek leszünk a jelenlegi paradigma szerinti objektumosztályok és azok metódusainak kombinálásával eljutni egy kitűzött célig.

Egy - remélhetőleg közérthető - példa: van A képformátumom, és el akarok jutni Z képformátumig; ha van jegyzékem az összes x->y képformátumkonverziós függvényről/objektumról (most hatásvadászok: akár egy óriási központi Internetes objektumjegyzék), akkor a jegyzék segítségével felállíthatok egy gráfot, amiben valamilyen költségfüggvénnyel megkereshetem a legalacsonyabb költségű utat (konverziósorozatot), beszerzem az ahhoz szükséges objektumokat és elvégzem a konverziót; sőt, az objektumokat magukat akár nem is szerzem be, hanem közvetlenül nekik adom át a konvertálandó adatot - ez utóbbival például eljutottam a klasszikus távoli eljárás- (RPC), illetve objektumhíváshoz.

A fenti körnek lehet annyi előnye, hogy bizonyos zárt és ezért megfelelő alapossággal modellezhető de nagy elemszámú felhasználási területeknél érdemes választani (és valóban, használják is nem egy helyen), de nyitott problémakör esetén megint visszajutunk ahhoz, hogy bár az interfész (a hogyan) formalizálható és így kezelhető, mert az is egy véges, kötött problémakör, a 'mikor' és a 'miért' számítógéppel csak az 'emberi kreativitás' objektum megfelelő számítógépes modellezése után lesz majd hatékonyan megközelíthető. :)