Bruce a meghirdetett 19.30 helyett 9 körül kezdett- Nem baj, addig nekem el kellett adnom Ágicám jegyét, aki sajnos mégsem tudott kijönni, meg az eladómmal és feleségével (hi, Paul and Jo!) elfogyasztottunk két sört és egy jót beszélgettünk. Mindezalatt Andrásék nagy mázlista módjára a leggyengébb szekcióba szóló jegyükkel belógtak közvetlenül a színpad elé... Elképzelhető az öröm és a vigyor... :-)

A színpadtól jobbra fent, az 1. kategóriás ülőhelyekre szóló jeggyel nem foglaltam el végül a helyem, hanem az ülőhlyeket tömörítő részek közötti folyosón álltam, ott lehetett ugrálni, táncolni, őrjöngeni... :-) A látvány nagyszerű volt, a teljes színpad viszonylag közel, abszolút színpadkép, a hang teljesen tiszta és nagyon ütős, a matrix pedig közel hoizta a részleteket. És mindemellett széles horizontú rálátás a teljes közönségre (ilyenkor nem csak Bruce és a színpad látványa az élmény, hanem az egyszerre ugráló, hullámzó, éneklő, öklöt lendítő és táncoló tíezezrek látványa is).

A nagyon hosszú várakozás után elsötétül a nézőtér és a sznípad, és spot-lightban egymás után elkezdenek kijönni, a közönség őrjöngésbe kezd - ennek a hangjára mentünk mi be Paullal és Jo-val a söröspulttól, amik sora rögtön az emeleti kijáratok (A-E) mellett volt.

Első dal: The Rising. Ez megadta az alaphangot, bár tulajdonképpen csak "bemelegítés" volt. A The Rising albumról voltak dalok, amik plusz értelmet nyertek élőben, voltak, amelyek ugyanúgy hangzottak, mint az albumon, és voltak, amelyek talán egy kicsit jobbak az albumon. A The Rising mint dal az első kategóriába tartozott - az album verzióval nagyon egyező módon ment le. Mindenesetre a közönség már erre nagyon belendült, jó kezdés. Érdekes egyébként, hogy ahhoz képest, hogy ez a The Rising album turnéja volt, a játszott 24 dalból csak 11 volt az albumról való, tehát a dalok többségére a reunion-tour hangulata volt jellemző.