(K)Egyetlen valóság

Az apró kis kezek a fény felé emelték a csillogó valamit, s a kislány arcán felragyogott a felfedezés öröme, szeme megtelt csodálattal. A kis tenyérben kinccsé lett egy hányódó üvegdarab. Vitte, vitte megosztani, együtt örülni jaj, de jó! Hadd lagyen a ragyogó csoda mindenkié! De rossz pillanatot választott az élet, hogy betörjön a "valóságba", a képernyőn felharsant a jól ismert szignál, cinkosan invitált a Hang -végtére is mind egy csapathoz tartozunk- "Nézzenek minket, mert ez itt az egyetlen valóság és ne feledjék hogy a lét a tét!" Frappáns. Sőt, valami azon túl, és ez a valami jó mélyen és fájdalmasan szúr oda a szívembe, ahol mindannyian bölcsek vagyunk. Bizony, a lét itt a tét, sőt az volt ezelőtt, és az lesz mindörökké, nem csak főmüsoridőben. Nem a müsor színvonalát vitatom, sokan nézik, a cél nyilván ez volt, nem bántom ezt, csak kérdezek. Kérdezlek hogy ez kell-e neked? Az "X hogy hisztizik, figyeld már, a múltkor meg Z simán lesmárolta Y-t, Apám hát még ilyet!" Kell-e mindez a saját valóságod helyett? A valóság egyetlen, mi magunk tesszük megismételhetetlenül egyedi valamivé, észrevéve benne a szépséget, a kihívást, a kínálkozó lehetőségeket. Persze csak ha nincs fontosabb dolgunk. A gyermek vár és nem késik a válasz: "Jaj nem igaz, hogy nem tudsz szépen egyedül játszani, nem érek rá kezdődik a való világ!"
Kint épp lenyugszik a Nap a látóhatár peremén, mindennap megteszi ezt megismételhetetlen szépségével estéről estére beragyogja a felé forduló arcokat. Ingyen van,nem kábelen érkezik,nem egy nagy ügy, épp csak úgy megtörténik mióta világ a világ. Remélem még, hogy a képernyőről lesiklik egy percre a tekintet, hogy lásson, hogy enged a távirányítót markoló kéz szorítása, és útjára indul egy érintés, hogy a gyermek szemében meglátni a kerek világot még nem késő. De jaj a percnek , mely alkalmatlan időben érkezett! Betöltetlenül, észrevétlen és soha vissza nem térve tünik el... A kicsi szemében kihúny a láng, kezéből kihull a csoda, nem is csoda már csak haszontalan üvegcserép. Amit talált, érdektelen, s talán ő maga is az, héttől nyolcig legalábbis félretéve. Megtanulta a leckét, megy is szépen egyedül játszani. A dobozban halkan, de mindent betöltve zümmög tovább a nyertes "valóság". A feladat -hogy e planétára teremtve másokért és magunkért percenként visszavarázsoljunk valamit az elveszett paradicsomból- másokra marad. Hogy egymás sorsa vagyunk itt, nem számít, mert megtalálni és megélni az életet eltörpülni látszik az "egyetlen, igazi, csak ma és csak neked" VALÓSÁG mellett. Vedd észre kérlek hogy itt tényleg a lét a tét!