Igen fiam...

Egy single lány, kinek kedvenc ülőhelye a párkány, annyira belefeledkezett a zenébe, úgy mozogtak inai, a csípője, a válla, és annyira mosolyogott, úgy belefeledkezett magába, oly monotonul, hogy elaludtak, szétfolytak a férfiak. Én, Ted Kovács nem folytam szét annyira, még lekövettem a magába feledkezett álmatag mosolyt, talán valami jazz ment a pécén, nem tudom már, csak a ringó testét néztem, és főként az arcát, hogy milyen boldog.

Örültem. Hogy van szépség az életben, hacsak pillanatokra is, nemcsak mindig Punky, az a szemét kölyök, aki mindig lopja a borom.