Na, úgy látszik, a mai este munka helyett inkább Bruce-chat lesz, kellemesebb, bár a holnapi határidős dolgaim is szorítanak…
Nézzük, hadd reagáljak először Ádám írására!

> Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy senkivel nem szeretnék összeveszni, azt sem bánom ha
> senki nem reagál az írásomra. De…. nem mindenben fogadom el, Gábor véleményét,
> ezért leírom a sajátomat is.

Először is, nagyon örülök, hogy MAGYARUL lehet Bruce-ról eszmét cserélni a neten, vannak hozzá partnerek, itt vagytok hozzá Ti mindannyian, itt vagyunk hozzá mi mindannyian. ’93 óta csinálom ezt – változó rendszerességgel - angolul (www.luckytown.org, a legnagyobb angol Bruce levelezőlista), és hiányzott mindez magyarul is. Az eszmecsere azt jelenti, hogy vsz. ugyanarról a dologról sokféle különböző vélemény is megfogalmazást nyer, és butaság lenne befagyasztani a beszélgetést azért, mert nem egyezik mindenben a véleményünk. SŐT! Éppen ez adja a sava-borsát a dolognak… Úgyhogy részemről nem összeveszős-alapon megy a dolog.

> Biztos, hogy nem leszek annyira szakmai, mint ő,

Igen, visszanézve talán kicsit túlságosan zenei-szakmai oldalról közelítettem meg a dolgot, éshát azok a szempontok, amiket ott leírtam, egyrészt nem biztos, hogy számítanak az átlagos nagyközönségnek, másrészt meg valóban nem is szabad *csak* ebből a szempontból megközelíteni. Azonban ettől ezek a szempontok még leteznek. És persze az is igaz, hogy még az egyes kiemelt zenei szempontok (pl. akkordmenet) mellett is sok más zenei szempont is létezik (pl. akkordbontás) – ld. Csabingo írását, hogy az akkordement mellett milyen sok minden más is színezi a hangzást. A legrosszabb a zenei szakbarbárság – nekem se esett jól, amikor ’88-ban az Amnesty Turné utolsó állomásának tévéközvetítése – fergeteges koncert, mind ismerjük – után izgatottan és reménykedve kérdeztem meg gitáros ismerősömet a gimiben – fastest hand in Miskolc, azóta már profi gitáros, session-zenész, számtalan nagy hazai albumon játszik jazz-rock, blues etc. irányultságban – arról, hogy hogyan tetszett a koncert előző este. Rámvigyorgott: „hogy tetszett volna, bazmeg? Egész koncetr alatt egy C-dúrt fogott!” és faképnél hagyott. Mindenesetre attól az elmondottak még igazak, és hasson akármilyen részletkérdésnek is, attól a dolog – az akkordváltásokkal, de a dalok zenei építkezésével, ritmikával stb. – még létezik.
Ez az egész – Bruce zenei választásai és játéka – egyébként egy mélyebb polémiához vezet: mennyiben zenész Springsteen? Szerintem ugyanis elsősorban nem az. Elsősorban üzenetvivő, messanger, bárd, kobzos, néha próféta, hangot ad azoknak a dolgoknak, amik az embereket foglalkoztatják, társadalmi healer, gondolkodó – ez mind-mind a zenész identitás előtt van. Nála a zene eszköz, nem öncél. Zenész pl. a jazzenész, aki a zenéért játszik, aki l’art pour l’art zenél nem pedig azért, mert bármi mélyebb szöveges üzenetet szeretne eljuttatni az emberekhez. Ezek más minőségek, és VSZ ez magyarázhatja a korábban leírt jelenséget – a technikai értelemben vett zenei egyszerűséget. A Darkness-től tudatosan azokat a zenei megoldásokat választja, amelyekkel a leghatékonyabban el tudja juttatni az emberekhez az üzenetét. A zene ilyen szempontból alárendelt szerepet játszik, mert fontosabb az üzenet hatékony közvetítése. Ez azt is jelenti, hogy ha fontos mondanivalója van, azt csak könnyen, nagyon széles közegben emészthető zenével lehet célbajuttatni. Ebből a szempontból nem irigylem az E-Streetereket egyébként, hiszen mint zenészeknek igen alárendelt szerepük van, mint messangereknek pedig egyáltalán semmilyen. Mindenesetre azok a pillanatok, amikor a zene vibrálása előtérbe kerül, és elfedi a mondanivaló kiváltotta – és a zene megtámogatta – érzelmeket – mint pl. a Racing in the Street koncertfelvételei, pl. ott a zongoraszóló – nagyszerűek, csak igen kevés van belőlük.

> Érdekes volt az értékelésed a lemezről, de szerintem egy picit feleslegesen mélyre mentél,
> hiszen mi nem a szakma vagyunk. Bár lehet, hogy egy zenésznek izgi, hogy milyen akkordokból
> épül fel egy lemez. De nekem nem ettől jó vagy rossz egy Bruce Springsteen album.
Ádám, hát hol analizáljuk ilyen mélyen a Boss-t és zenéjét magyarul, ha nem itt? Most mondjam a fórumos meg levelezőlistás ősöreg aranyszabályt, ha olyat olvasol valakinek a klaviatúrájából, ami számodra „felesleges”, vagy annak tűnik: az a bizonyos billentyű a jobbkéznél, amire az van írva: PgDn? Oké, Téged nem érdekel az akkordváltásos dolog, de azért remélem, nem gond, hogy leírom?… Úgy gondolom, *bármilyen* szempont, ami *bárkinek* itt fontos, ide tartozik!
> Szóval egy kicsit értetlenkednék, hogy miért nem tetszik a Rising??? Szeretném védeni
> és egyáltalán nem értem, hogy miért baj az valami túl jó?

Alapvetően tetszik, DE! Ezeket a „de”-ket írtam le. Nem vagyok híve a feltétlen, kritikátlan rajongásnak – egyszer valami idősebb embertől hallottam: „Blind faith in your leaders or in anything will get you killed!” J – és ez vonatkozik Bruce-ra és a zenéjére is.

A másik: szerintem pont itt, egymás előtt nem kell megvédeni Bruce-t. Elvégre egymás között vagyunk. A Bruce-rajongásnak, főképp Bruce, élete és zenéje ismeretének nem feltétele az, hogy mindig és minden tessen az embernek. Tudom, amit írtál – hogy megvéded – egy tipikus közép-európai Boss-fan reflex: külsősök, tudatlanok előtt védeni kell, mert marhaságokat mondanak, nem hiszik el, valótlanságok miatt leszólják, stb. Jó példa erre, amikor anno a JATE-s éveim alatt egy egyébként rendkívül értelmes és fogékony csoporttársnőmet, akivel nagyon jóban voltunk, órákba tellett úgy-ahogy meggyőznöm, hogy Bruce valóban *saját maga* írja a szövegeit – és a végén vsz. csak azért mondta, hogy elhiszi, mert megijedt a vehemenciámtól, ahogy érveltem, az őrült fénytől, ami kigyulladt szemeimben … J , nem pedig azért, mert valóban el is hitte volna. Nos, itt most nem ilyen társaságban vagyunk, úgyhogy ki lehet kapcsolni a riasztót, ami minden alkalommal vsz. mindannyiunkban megszólal, ha dilettáns kezd Springsteenről értekezni…

> Amikor tényleg azt érezhetjük, hogy világsiker az album akkor tényleg kár ünneprontónak lenni…

Sajnálom, ha elrontottam az ünneplést. Szerintem azonban itt nyugodtan lemehetünk analitikusba – elég sivár lenne a fórum is, ha csak tapsról és elismerésről és gratulációról meg magasztalásról szólna a dolog. És mégegyszer: ahogy hozzátettem a levelemhez, alapvetően az album tetszik, bejön – nem volt még Bruce album, ami előbb-utóbb ne jött volna be (csak sokat kell hallgatni J ) –, csak éppen mélyebbre kell menni ennél, mert VAN miről beszélni azután is, hogy elmondtuk, hogy milyen frankó.

NA, most este 9 van, úgy döntöttem, rendelek pizzát és sört és itt alszom az irodámban, mert kezdek lendületbe jönni… J

> Egy Bruce szintő muvesz ne adjon ki a keze közül félmunkát….

Hát ne is!!! J Mindenesetre félmunka és vérprofi sterilalbum között sok fokozat van még… J

> Érdekes amit Born in the USA ról irsz, de itt megállnék egy pillanatra. Ha valamelyik album
> az elejétől a végéig ki volt találva, az imigtől kezdve a dalokon át borítóig, akkor sajnos
> az a BUSA volt. Én imádom azt a lemezt, de ne dugjuk a fejünket a homokba.
> Ha valami precízen megtervezett album volt akkor az BUSA volt.

Igen, de nem akkor, amikor a dalokat felvették – pláne nem akkor, amikor azokat megírta! Hiszen a dalok egy része a Nebraska sessionből maradt meg! Másrészt, a BitUSA legtöbb dalának – hangsúlyozom: a LEGTÖBBNEK, nem mindnek – nincs nyilvánvaló zenei előzménye. Pl. a talán leginkább befutott szám, a címadó dal nem volt trendy, amikor kijött – ő maga teremtett trendet, stílust, és tört az élre! Spontán, vállalkozó jellegű, újító. A The Risinggal az a gondom, hogy a dalok egy része zeneileg egy már létező bevált trendhez viszonyul, azt variálja – az öreg most nem bízott semmit a véletlenre…

> Egyébként nem gondolom, hogy Bruce átver minket, de ha ez a felfogás, hogy valami precíz tiszta
> és megtervezett akkor már a Born to run a Darkness és a RIVER is átverés volt a maga korában.

Nem, szó sincs átverésről. És nem a megtervezettségről beszélek, hanem arról, hogy hogyan tervezte meg az albumot. A Darkness is megtervezett volt, sőt általa elmondva – a legelső, igazán tudatosan felépített albuma (forrás: Bruce Rockumentary, MTV). Nade mit tervezett meg olyan tudatosan? A sikert? Aligha! A koncepciót, a mondanivalót, a tematikát, azt, hogy a dalok zeneileg pontosan kövessék a mondandót. Viszont aligha mondható el, hogy a dalok úgy lettek volna megtervezve, hogy azok valami „befutott” irányzatba illeszkedjenek. Tessék végighallgatni a ’78-as slágerlistákat – aligha van rajtuk darkness-típusú dal. A BtR szerintem hasonló. A The River már más, ott egy kissé jobban, tudatosabban ment a trendbe illeszkedés. A The Rising-nál pedig nagyon érzem azt.

> Egyébként érdekes, megfigyeltem, hogy kétféle Bruce rajongó van. Az egyik (én is ide tartozom) A
> Greetings , Born to run, Darkness, BUSA, River, Rising vonalat kedveli.
> Míg a másik inkább a Nebraska, Tom Joad lemezeket kultiválja.

Ez érdekes kategorizálás, de szerintem ilyen nem lehet csinálni. Egyrészt azért, mert nem ismerhetsz minden Bruce rajongót – tehát honnan tudod, hogy ez valóban így van? Persze kellően kis mintavételi alapból lehet ilyen következtetéseket levonni. Másrészt az első vonalba tartozó albumok messze nem egységesek, és ha már az albumokat stílusuk szerint kell besorolni, szerintem a Greetings közelebb áll a folkos vonalhoz, mint akár a BtR-hoz, a BitUSA-hoz vagy éppen a Darkness-hoz. Az mindnesetre igaz, hogy a Nebraska és a Tom Joad közelebb áll egymáshoz hangzásában, stílusában, mint bármelyik két másik Bruce album. Bár… Human Touch és The Rising?

> Nem tudom, olvastatok mostanában Bruce interjút. Leírja, hogy a Darkness a River, és a Born to run
> a kedvenc albumai. A Nebraska és Wild szerinte unalmas a Tom Joad pedig felesleges
> művészkedés, útkeresés volt. Kicsit örültem amikor ezt olvastam. Picit igazolva látom azt amiket én
> gondolok Bruce-ról és a zenéjéről.

Hja, a sajtó, kérem, a sajtó! Mindegy, nyilvánvalóan mondhatott valami ilyesmit. Másrészt Bruce maga is fejlődik – amikor pl. a Nebraskát vagy a Tom Joad-ot csinálta, vagy éppen amikor a Tom Joad turnén adoitt interjúkat, akkor aligha gondolhatta azt, hogy most valami éppen piszok unalmasat csinál vagy fölöslegesen művészkedik. Azaz: Bruce is változó ember, változik a véleménye, ő sem statikus – szerencsére! Lehet, hogy ha kifúj az E-Street Band-es összeborulás, hirtelen majd megint az akusztikus gitár fog hiányozni neki, és újból valami egyszálgitárosat akar csinálni…

> Segíts légyszives! Mit kellett volna a Risingtól várni? Engem már az meglepett, hogy a HT és LT
> után ilyen anyaggal jött ki Bruce.

Nem tudom, mit kellett volna várni. Ez sok szempontból tetszik nekem, más szempontokból (ezt tettem szóvá) viszont nem. Nekem, mint rajongónak, ennyi a szerepem: elmondani, hogy mi és mennyire tetszik. Egyébként eddig egy stúdióalbumától sem vártam semmit előzetesen, hanem hagytam, hogy meggyőzzön arról, hogy jó, hogy tetszik – és ez bizonyos mértékig mindnek sikerült, bizonyos mértékig nem.
Egyébként ha mindenképpen válaszolnom kell valamit – mit kellett volna várni? – ha már E-Street Bank, akkor várható lett volna az E-e-streetesebb hangzás. Mert a hangzás pl. szerintem sok helyen nem E-Streetes – sőt, néha kifejezetten jobban hasonlít a ’93-as bandájéra. Lehetett volna több Clarence-et várni. Mert a Mary’s Place itt csak szabályerősítő kivételnek tűnik…
Egyébként engem is – pozitív irányban – meglepett az album, és néhány számomra is telitalálat is van rajta!

> Szerintem Bruce sem gondolkodott a saját zenéjéröl ennyit, mint amennyit mi itt elmélkedünk. O egy
> egyszerubb ember, zenélni, koncertezni akart és sikereket. Megirta és kész. Vers, dallam, ritmus.

Nem, nem, ez véleményem szerint így nem igaz. Bruce nagyon tudatosan gondolja végig a zenéjét: elég arra gondolni, hogy – a megjelent outtake bootlegek alapján – ugyanannak a dalnak hányféle verzióját csinálja meg, aztán valami nem tetszik – legfőképp: nem passzol a szöveghez – és visszamegy és újra felveszi, stb. És aztán a végén a dal mégsem kerül fel az albumra… Ez mind nagyon sok gondolkodásról és analizálásról tanúskodik. És szerintem lehet, hogy ennek egy része itt most kimaradt…

> (a Nothing man, amugy minek a sémájára irodott?)

A Human Touch érából a Trackre felkerült dalokhoz hasonlít, megaztán – zeneileg –: Book of Dreams…? Egyébként (Bruce interjú az Uncut magazinban, ill Boss Zine review) a Nothing Man-t 1984-ben írta, a Waiting…-et pedig több alkalommal is elpróbálták koncertek előtt a Reunion Tour-on.

> Kérdezem még: a Countin, vagy Further minek a mintájára irodott???

Szerintem hangzásilag a Countin’ is simán lehetne a ’90-es évek elején írt, aztán albumra fel nem került anyag. A Further a legalapabb tradicionális rock hangzást és építkezést követi – jól menne pl. egy országos Harley-találkozón… Ja, hadd tegyem hozzá: nagyon szuper, ütős, és bejön!

> Én nem olvastam sehol, hogy Bruce ezt mondta volna. A legtöbb cikket elolvastam (Rolling Stone,
> Time, Uncut), de csak annyit mondott, hogy a lemez jól sikerült.

Megpróbáltam megkeresni a forrást, de nem találtam, mindegy, valahol olvastam. Viszont helyette rátaláltam arra a The New York Times elemzésre (cikk és interjú-részletek, szöveges) és interjúra (MULTIMEDIA!!!, diashow-val), íme: http://www.nytimes.com/2002/07/14/arts/music/14PARE.html

Namost itt abbahagyom, bemásolom az index-be, aztán tovább, a húzósabb témához: témaválasztás, szept. 11.!

Gábor