DJ. Bakter Creative Commons License 2002.09.25 0 0 338
1. A MÁV azért van ennyire szar helyzetben, mert eddig nem kérdezték meg soha a 3. pontot senkitől. Amikor még nagy volt a teherszállítás, megéltek belőle, nem kellett fuvar után menni, nem kellett racionalizálni, jó volt, ahogy volt. Kicsit lassú volt, kicsit koszos, de a mienk.

Most majdnem ugyanakkora a szervezet, harmadaannyi szállítással, és ma már kellene a fuvar után menni, szolgáltatást kellene nyújtani. Ez már nem megy, mert verseny van, és mivel rosszul szervezett a cég, nem láthatók a költségek, ami meg nem látható, az eltűnik, ami eltűnik, az nagy. Innentől kezdve drága és ahhoz képest nem versenyképes az egész. Nem lehet tudni sem azt, hogy hol képződik a veszteség, sem azt, hogy a nyereség hol képződik. Most már nem kicsit, hanem nagyon koszos és nagyon lassú.
A cégen belüli pénzmozgás sem átlátható, szerintem ide bele lehet érteni a 100% MÁV tulajdonú KFT-kkel való üzleteket is.

A 2.kérdést úgy kell feltenni,hogy kinek érdeke, hogy NE legyen rossz a működés? Az adófizetőké. Meg tulképpen a kormányé is, mert valószínűleg vagy pár milliárdot megspórolhatna, vagy ennyi pénzből jobbá is tehetné a vasutat (legalább látszana valami)

A 3. kérdés a másodikból fakad: egyik kormány sem meri felvállalni a döntést, és szétszedni az egészet kis részekre, mert valószínűleg darázsfészekbe nyúl, ESETLEG a létrejövő regionális társaságok megszüntetnek egypár vonalat, vagy hoznak néhány kellemetlen intézkedést, aztán máris annyi a szavazatoknak.

Előzmény: V43 1177 (335)