Nincs lemezjátszóm, csak bakelit lemezeim.

Sajnálom. A vincseszteremen csak Ken Clarkot találtam a K-betűnél. Azt hiszem azért nincs Karádi Katalinom, mert minden füstkarikáját én szívom, minden letargiáját én érzem (és gondolom sokan mások is). Egyszer (vagy három éve) egy topikban felsoroltam, hogy kiket tartok a legnagyobb magyar személyiségeknek. Karádi Katalint némi gondolkodás után közéjük soroltam. Nincs magas kultúra, és mélykultúra. Márai, Kalyi Jág, Ady, a cigányzenész Lakatos (a régi Kulacs Étterem?) és a fia Roby Lakatos, József Attila, Tamási Áron, a Bizottság Együttes, a Vágtázó Halottkémek, Balassi Bálint, Barótk Béla, Ted Kovacs, a Muzsikás Együttes mind a magyar kultúra szerves része. (Nagyon vigyáztam a névsorral!)

De most Ken Clrarkról van szó. Nagyon jó dzsessz. Van benne egy kis szolgáltatóipari örökség. Így hallom. De nem baj. Charlie Parker azt mondta egyszer, hogy a USA szégyene, hogy ők, csak kuplerájzenészek lehettek, és Európának köszönhető, Európának kellett felfedezni az ő hazájának az egyetlen érvényes, és az országában fellelhető egyetlen érvényes organikus művészetet.

Most még egyszer feltettem Ken Clarkot. A lemez a 'Little bit of everithing' c. számmal kezdődik.