Tisztelt pernahajder!
A "bibi"-t hozzászólásaimban én is jeleztem.
Az MDF-esek őrjöngtek, amikor megtudták, hogy Orbán rájuk akarja kényszeríteni Borost.
Elmondták, hogy ismerik az ügyeit, fel is soroltak egy jópárat, sajnos nem jegyzeteltem, úgy emlékszem a gépkocsi ügy is előkerült, én valamilyen a 90-s évek elején divatos lízingelési történetre gondoltam. A lényege a felháborodásnak az volt, hogy ilyen karakterű ember soha nem volt az MDF-ben, de még annak a tájékán sem.
Ezekután aláírták a FIDESZ-MDF listát, és rögtön kapott az MDF egy Boros Imrét, nem is a nyuszi tojta, nem is a Mikulás, de még csak nem is a Jézuska hozta szegény MDF-nek, ezt bizony Orbán Viktortól, Kövér Lászlótól és Pokorni Zoltántól kapták ajándékba némi arrogáns rábeszélés, meggyőzés, kérlelés, kérincsélés, könyörgés, esdeklés na és főleg rimánkodás mellett.
Azt is nevezett uraktól tudták meg, hogy Boros Imrét hol, melyik egyéni választókörzetben akarják indítani elsősorban a saját, na és a választási koalíció szellemében természetesen a FIDESZ jelöltjeként, ekkor már a FIDESZ sem zárkózott el a támogatói szereptől, ja a szövetségesi szerep kötelez, ha már az MDF annyira akarja, ők nem tehetnek semmit.
Tudom, hogy az egyéni listás helyet mindegyik párt kincsként őrzi, ki tudja mi lesz egy időközi választáson, nem kell azt olyan nagyon forszírozni.
Ezért írtam, hogy adja vissza az MDF a FIDESZ-nek díszcsomagolásban, masnival átkötve Boros Imrét, és szépen kérje a listáról egy várakozó MDF-s jelölt behozatalát.
Persze ehhez a FIDESZ-nek fel kell kérnie egy a FIDESZ frakcióban lévő listás képviselőt, hogy adja vissza a mandátumát. Erre írtam, hogy ez naivitás, nyilván a FIDESZ nem csinál ilyet, de ha ők varrták az MDF nyakába Boros Imrét akkor nincs más korrekt megoldás. Egyébként van egypár, aki kivívta "rokonszenvemet", Kosztolányi Dénes például egyértelműen ilyen figura.
Mi történik most? Boros visszaballag a FIDESZ frakcióba - ahonnan küldték -, vagy független képviselővé válik, olyan még úgysem volt. Egyik megoldás sem jó az MDF-nek. Más átgondolatlan, arrogáns, erőszakos döntése miatt csökken a létszámuk, nem olyan nagy a frakció hogy ne lehessen felvetni a bizottsági helyek csökkentését, a finanszírozás módosítását stb.
Az érvényben lévő jogszabályok alapján létezik olyan álláspont, amelyik a jelenlegivel szemben a helyek és a finanszírozás 50-50 %-os megoszlását tartotta volna érvényesnek.
Gondolom azt írod majd naiv, gyakorlati ismeretektől mentes a fejtegetésem, de ebben a helyzetben legalább gondolati síkon hadd játszak el ezzel a megoldási lehetőséggel. Számomra abszurd az a helyzet, amikor egy tudatosan rosszul kialakított szituációért ne az elkövetőnek nyújtsák be a számlát, hanem annak aki ebben a kérdésben többé-kevésbé vétlen.
Üdvözlettel
fromme
ps.: Nagyon a tollam, illetve a billentyűzetem hegyére kívánkozott, hogy arról elménckedjek OVI és Boros egy házban laknak, ami persze lehet véletlen is, de csak azért nem tértem ki erre, mert túl olcsó poén lett volna.