dyz Creative Commons License 2002.09.09 0 0 26
Tényleg nem érdemes sokáig ragozni ezt a témát, de én áom, hogy a vasút addig van jövője, amíg minél több helyre elér. Ez is azt is jelenti, hogy nem csak IC-kben látom a jövőt (mint sokan, ha kimondatlanul is).

Ami miatt most tényleg reménytelennek és értelmetlennek látszanak ezek a mellékvonalak, az a karbantartás évtizedes hiánya, teljesen leromlott állapota, a gyenge járművek és a vacak menetrend (követési idők, csatlakozások). A baj az, hogy most egyszerre kellene pótolni az évtizedekig (az általad leírt szemlélet uralkodása miatt) megspórolt karbantartásokat, és most egyszerre valóban nagy ráfordítást igényelne a normális szintre való felhozás. De ezután szinte fillérekből működtethetők lennének (legalábbis a fővonalakhoz képest). Lehet, hogy máshol használhatták fel a kispórolt pénzeket, de mire elég az a fővonalaknál? 4-5 km-re talán.

Hosszútávon pedig nyilván kellenének kisebb-nagyobb korrekciók (nagyobb településekhez közelebb, megállók áthelyezése), de erre jelen pillanatban valóban nincs esély. Jelenleg az egyetlen amit tehetünk, hogy megpróbáljuk megtartani azt, mert azzal még később lehet kezdeni valamit. Igenis fontosnak tartok egy Pécs-Alöld összeköttetést, mégha bizonyos szakaszokon csak 50-el is. Nem ezért versenyképtelen, hanem azért, mert jelenleg sok távolsági gyorsvonatból személypótló vonatot csinálnak, magyarul kispórolják mellőle a személyvonatot, és a távolsági vonat áll meg mindenütt. Így az utazási sebesség akár a béka s... alá is leeshet. Na ez az, ami elriasztja az utasokat. Meg a kosz stb.
Sokaktól hallottam, hogy bár utálják a vasutat, lassabb is, drágább is, mégis azzal mennek, mert nem kell a vezetésre figyelniük (pihenhetnek), megihatnak egy-egy sört stb. Szóval igenis kell vasút, csak nem így, ahogy most próbáljuk eladni.

Ezt csak azért írtam le, hogy ne essünk abba a hibába, hogy ha egy rossz vonalvezetésű pálya, kétszeri átszállással (busz a 64-esen), mindenhol megálló koszos Bz-kel, napi 5 vonatpárral, rossz csatlakozású végállomással nem versenyképes, akkor automatikusan ki kell dobni minden hasonlót.
Jelen állapotában 10-20 éven belül biztos nem lesz versenyképes, de ha veszni hagyjuk, akkor a végén Pécsből kétvágányos kisállomás lesz, ahol megfordul napi 5 pár IC Bp-ről... Aztán 20 év múlva arról fogsz győzködni, hogy ezért már a 40-es vonalat se éri meg fenntartani, hiszen a közút úgyis megvan...
Előzmény: Váci (25)