Régi nóta ez. T.S Eliot írja: a nép "összes jellemző tevékenysége és érdeklődése, a Derby-nap, a Henley-regatta, Cowes, augusztus 12-e, a futballdöntő, a kutya-versenyek, a tivolijáték, a célbadobós játék, a wensleydale-i sajt, az apróra vágott főtt káposzta, az ecetes cékla, a tizenkilencedik századi gótikus katedrálisok, és Elgar zenéje."

Engem egy ideje inkább az foglalkoztat, hogyan lehetséges az, hogy pl. a tízes-húszas években néhány értelmiségi összeült, aztán valami viszonylag értelmes, vagy egészen jó sült ki belőle, ha csak beszélgettek is, ma ellenben az atomizáltság elérte ezt a réteget is, még ha minden lehetőség adva van, vagy egyesek kiharcolták, akkor sem képesek élni vele. Kiderül, hogy nincs is mit mondaniuk? Persze, az amerikai kultúra ellen könnyű lázadni, a tömegkultúra ellen szintúgy, de más topikok, nickek ellen is, hogy a témánál maradjak. Egy ma élő teológusnál olvastam futólag egy érdekes gondolatot. Valahogy így hangzott, hogy a közösség legnagyobb vétke, ha a lázadókat magukra hagyják, és azt csinálnak amit akarnak, senki nem foglalkozik velük, a lázadókra nézve ennél rombolóbb attitűd nem létezik. Én persze nem vétket írnék, hiszen akár T.S. Eliot nyomán miért is tenném, hogyan lehet egy ilyen tömegnek vétke. Nekik hánytorgatod föl a semmitmondó hozzászólásokat, topikokat? Én magamnak vetem föl, magamnak teszem föl a kérdést, és a társaimnak, potenciális társaimnak, valahogy így, hogy akkor most mi van? Heee? Miért nem műxik ez az egész? Holott megkaptuk az autonómiát. Nem vagyok hülye, benne volt a pakliban, számítottam rá, hiszen nemcsak a fórumokon, hanem máshol, az életben sem működik. Nem baj. Ez van, elemzendő. Baj akkor lenne, ha meg se próbáltuk volna. Az lett volna a lázadók vétke. (Folytathatnám, de akkor ez nem hozzászólás lenne, hanem egy tanulmány vázlata.)