V43 1177 Creative Commons License 2002.09.06 0 0 7
Ráadásul a mellékvonalaknak megvan a maga "bája" is. Nem fektetnek bele annyi pénz mint egy fővonalba, más a vonalvezetése, lassabb, így tényleg türelmetlenebb az utazás rajta, de azthiszem sok embert éppen a nyugotsága tud megfogni, bár az igaz, evvel a hozzáállással nem lehet gazdaságosan müködtetni.

Csak nehogy évek mulva, mindent leaszfaltozzanak a gyors és gazdaságos közlekedés okán, majd akkor nyakig leszünk a bitumenben, meg a szmogban és akkor jön egy merőben új közlekedési eszköz és az egész aszfaltrengeteg itt marad a nyakunkon. Szerintem egy csöppnyi szemléletváltozással azért megoldható lenne a dolog. Most még mindíg azt a szemléletet éljük, hogy sokminden felesleges, szemétre való, megsemmisíteni. És majd eljön 15-20 év amikor már mindent kidobtunk, beolvasztottunk, felszámoltunk és akkor de jól jönne egy 601-es gőzös egy faros Ikarus, egy Rába teherautó vagy éppen akármi.

Legjellemzőbben: "A nagymama is öreg, mégsem dobjuk ki."

Én személy szerint a próbáljuk meg megmenteni azt a kevés mellékvonalat, ami maradt mellett voksolok.

Előzmény: V43 1177 (6)