c3ex Creative Commons License 2002.09.05 0 0 150
Üdv mindenkinek!

2 hete használok egy C3-as exclusive-ot. A különböző újságok tesztjei szerintem abszolut nem mérvadóak, tisztelet a kivételnek, de jórészt valamilyen irányban elfogultak, valamint az igazi tesztelők úgyis mi vagyunk. Talán csak a töréstesztekben hiszek.
Ime az én "tesztem":
Bejáratós autó, éledező 110 pacival, klimával, magyar utakon, hegyen-völgyön, vegyes használatban 6.1-et evett százon...
A sokak által emlegetett futómű kopogást én még nem tapasztaltam, helyesebben egyszer hallottam valami kotyogást úgy az első 200 km megtétele után, de ez azonnal megszűnt amikor megelőztem az az előttem haladó nyitott platós teherjárgányt...:-).
Tény, hogy kicsit feszes a rugózás, de inkább ez, mint az imbolygás. Eddig csak 140-nel mentem vele max., azonban mindvégig éreztem a kocsit, az úttartása príma. Gyorsításkor már kezdem érezni, hogy nyomódok bele az ülésbe.
A sebváltó kicsit nehezen volt kezdetben kapcsolható, azonban ahogyan bejáródik javul a helyzet, addig meg dolgoztam egy kicsit vállra. Szerintem azért soha nem lesz egy karfáról tologatós, már csak azért sem, mert arról nem lehet elérni, cserében hosszú úton 5.-ben meg tudom támasztani a könyökömet, miközben fogom a volánt.
Nekem van Moduboardom. Kezdetben és is kételkedtem, azóta meggyőzött (alatta cserepes virág, előtte boros üveg, rajta bőrönd volt), használaton kívül azonban kissé zavaró lehet, pláne nagy térfogatú csomagnál, de ekkor kivehető. A műanyag lapon levő lyukak segítségével rögzíthetőek a csomagok. Csak azt kell megszokni, hogy a logikámmal ellentétben a csomagtartó legaljára pakoljam a törékeny dolgokat.
A belső tér műanyagjaival utoljára a szalonban volt bajom. Vezetés közben fel sem tűnt, hogy "kinai piaci" lenne. Nézelődni csak az utasnak van ideje, de az meg ugyebár kuka... Az, hogy ez műanyag ill. kárpit mennyire emeli meg a sérülési kockázatot, talán majd csak a törésteszt alapján derül ki. Bár 6 légzsák mellett...
A gyerekcsomag részeként beszerelt kis tükör egy mini panoráma tükör, olyasmi, mint az vezetésoktató segédtükre. Nem haszontalan jószág.
Külön élveztem, hogy a bőrkormány felső része világos, így nem melegszik fel, és nem égetek vályút az alkaromba, ha rajta tartom.
A rádió nálam első perctől fogva tudja mit kell tennie. A sebességhez alkalmazkodás is megfelelő.
A műszerfal jól áttekinthető, bár kicsit szokni kell, jó, hogy a sebességet nagy számok és ha akarom csipogás jelzik, mert valahogy nehezen tudom tartani 50-en a lovakat...
Számomra zavaró azonban, hogy a helyzetjelző és a fényszóró visszajelző lámpája azonos, így nappal csak a kapcsoló állásából tudom eldönteni, hogy éppen mit kapcsoltam.
Az A oszlop kicsit előre nyúlik, így cserébe a kellemes térérzetért meg kell tanulni az elefántfület használni nagyobb bal kanyarban.
Nekem mint tükörből tolatónak jó szolgálatot tesz a radar is. Az első tolatás után indultam levágni egy szederbokor kinyúló ágát...
Szokni kell a féket is, mert hihetetlenül jól fog. Szerencsémre egyszer már fékeztem a homlokomra egy oroszlános emblémát, így tudtam, hogyan kell simogatni a pedált ahhoz, hogy ne nyomódjon mellé egy fogaskerék is. :-)
Összességében azonban egy nagyon jó konstrukciót alkottak a franciák, ami szerintem is feladja a leckét a konkurenciának.
És még valami... A C3-asra nagyon kell vigyázni a forgalomban!! Az embereknek tátva marad a szájuk, és elfeledkeznek mindenről, ha ezt a kocsit látják. Lehet fikázni, lehet imádni, de egy dolgot nem lehet, a C3-at nem észrevenni.

Bocs, ha kicsit hosszú voltam, és olyan dolgokról is írtam, ami számotokra egyértelmű, de gondoltam azokra is akik még csak álmodoznak egy C3-ról.