Egy kis tavaszi emlék:

Makkos Mária szórt pontjai.

Kedves olvasóm, ha most azt kérded tőlem, hogy milyen pontokat szórt el az a bizonyos Makkos Mária nevezetű nőszemély, akkor ez azt tanúsítja, hogy nem teljesen azonos az érdeklődési körünk. Na de vegyük sorra! Makkos Mária nem egy nőszemély, hanem egy kedvelt kiránduló hely a Budai hegyekben, egyesek ugyan Mária kegytemplomáról ismerik, de hát ismered a mondást, kinek a pap, kinek a papné.

Talán hallottál már a “Tájékozódási Túra Verseny”-ekről. Ha nem, röviden elmondom a lényegét. De először ismerkedjünk meg a versenyeken használt térképpel. Hát ez a térkép meglehetősen távoli rokona az iskolákban a tanulók kínzására használt térképnek, vagy a valószínűleg már általad is használt autóstérképnek. Ha már volt kezedben turistatérkép, azzal már közelebbi rokonságban van, de azért a turistatérképek kezelésének ismeretében is lennének némi nehézségeid, ha ezen úgynevezett tájfutó térkép alapján kellene tájékozódnod a terepen. Ha úgy néhanapján túrázgattál már, valószínűleg megszoktad azt, hogy az utakon közlekedj, általában arra, amerre furcsa színes csíkok, vagy más jelek vannak a fákra, esetleg kövekre pingálva. Talán még azt is tudod, hogy ezeket a jeleket turista jelzésnek nevezik. Nos ezeknek a turista jelzéseknek nem túl sok hasznát veszed, ha tájfutó térkép alapján kívánsz tájékozódni. Mert bármennyire is meglepő, de ezeken a térképeken egyáltalán nem tüntetik fel a turista jelzéseket, de például szerepelnek rajta az alig kivehető utak, határkarók, nagyobb hangyabolyok és még sok számodra idegen jelzés. Van bőven más eltérés is, de ezt most nem részletezném.
A Tájékozódási Túra Verseny lényege az, hogy a terepen elhelyeznek egy csomó “bóját”, általában úgy, hogy még véletlenül se út mellett legyenek. S azok helyét részint berajzolják egy tájfutó térképre, részint mindenféle trükkös módon körülírják. Ezeket a bójákat előírt sorrendben fel kell keresni a versenyzőknek, s valamilyen előirt módon igazolni kell, hogy ott jártak. Hogy azért ne legyen ilyen egyszerű a helyzet, ezenkívül elhelyeznek még több-kevesebb tévesztő bóját is. Ezek olyanok, mint a gombaszedő számára a mérges gombák. Legjobb hozzájuk se nyúlni. Ezenkívül kitalálnak mindenféle trükkös feladatokat is, de ez már csak hab a tortán.
Eddig értetted? Mert én nem teljesen. Főleg azt nem étem, hogy mi a fenének törjük magunkat azokért a fránya bójákért? Na szóval többé-kevésbé ez a lényege a Tájékozódási Túraversenynek.

Na de mért csinálnák úgy a dolgokat, ahogy megszoktuk, s ahogy már beváltak? Elvégre lehet másképp is. Azt mondod ez a fejlődés? Lehet. Bár az, hogy valamit máskép csinálunk, mint mások, az még nem fejlődés, viszont gyakran sokkal érdekesebb, mint a megszokott sablon. Ilyen újítás a Szórt Pont Gyűjtő Verseny is. Majdnem olyan, mint a hagyományos verseny, de azért mégse olyan. Itt a terepen elhelyezett bójákat nem előírt sorrendben, hanem tetszés szerint lehet érinteni, de ez nem elég, esetleg nem is kell minden kijelölt bóját érinteni, az érintendő bójákat, legalábbis részben a versenyzőknek kell kiválasztani. Micsoda könnyítések gondolod Te, arra mész amerre akarsz, teljes szabadság és liberalizmus. Igen, csak van legalább két apró probléma. Az egyik, hogy a feladat teljesítésére szánt időt a versenyzők által nem ismert optimális útvonalra határozták meg. A verseny szervezői állítólag ismerik az optimális útvonalat, de én ebben sem vagyok biztos. A másik apró problémácska az, hogy közben verseny folyik. A versenyzők összevissza rohangálnak a pályán, mint a ...etlen kutya Ki erre, ki arra. S ennek ellenére össze kell hasonlítani a teljesítményüket. A különböző futó, kerékpáros, evezős stb. versenyeken általában az a szokás, hogy a versenyzők azonos pályán azonos utat tesznek meg. Így korrekt a teljesítményük összehasonlítása. Vannak ugyan versenyek, ahol ez a feltétel nem egészen teljesül, vonatkozik ez a tájékozódási futó és a Tájékozódási Túra Versenyekre is. Itt a pontok közti átmenetek megtervezésében és főleg kivitelezésében döntő szerepe van a tájékozódási képességnek és a rutinnak A tapasztalat szerint, néha meglepően eltérő útvonalat választanak tapasztalt versenyzők is. Emiatt szerepel a “t á j é k o z ó d á s i” betűsör mindkét elnevezésben. Ezek a versenyek nem csak, sőt nem elsősorban a fizikai teljesítőképességek összehasonlítására szolgálnak.
De azért a pálya valamennyire kötött, bizonyos értelemben ugyanazt a feladatsort hajtják végre a versenyzők. Eljutni A-ból B-be, Majd B-ből C-be és így tovább. Így bizonyos értelemben jogos az összehasonlítás. Jó, tekintsük úgy, hogy a szórt pont gyűjtő verseny ebbe az irányban tett újabb lépés. Hát jó kis lépés, az biztos. Ha valaki meggyőz arról, hogy a rendelkezésre álló idő alatt képes meghatározni egy jó bonyolult pálya esetén az optimális érintési sorrendet, akkor elismerem a fejlődés tényét. Persze van azért így is némi probléma. A térkép alapján meghatározott optimális sorrend nem feltétlen azonos a terep figyelembevételével meghatározott optimális sorrenddel. Na de ilyen jelentéktelen tényezőkkel most ne foglalkozzunk. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy a szórt pont gyűjtő versenyek nem a legalkalmasabbak a teljesítmények összevetésére. Akkor mire jók? Hát arra, hogy jó buli a rajtuk való részvétel. S ez sem utolsó szempont.

Na de elég ennyi az “elméleti” fejtegetésekből. Már csak azért is, mert nem erről akartam írni. Szóval, hogy rátérjek a lényegre, Ács Gáborék rendeztek egy Virtuális Tavaszváró szórt pont gyűjtő tájékozódási versenyt. Amikor ezt először meghallottam, arra gondoltam, hogy hasonlóan más virtuális játékokhoz, a virtuális térben, mondjuk egy kényelmes széken ülve, a számítógép képernyőjén kell játszani. Hát nem kényelmesebb lenne? Nem beszélve a vonat és BKV jegyek áráról. De mint kiderült nem erről volt szó, csupán a papír és postaköltségeket akarták megspórolni a rendezők, s nem a verseny, csak a szervezés egy része volt virtuális.

Már rég vettem részt versenyen, bár nem vagyok mániákus versenyző, de most kora tavasszal már volt némi hiányérzetem. Igy rászántam magam a részvételre. A kezdet nem a legjobb volt. Előző nap esett, s vasárnapra sem volt a legkedvezőbb az elektronikus levelibékák előrejelzése. S vasárnap hajnalban négykor ébresztett a karórám. Mit mondjak, kissé morcos hangulatban voltam. Hát kellett ez nekem? Mire felszállunk a vonatra már majdnem elviselhető a hangulatom. Mire beérünk a Keletibe semmi bajom. Metróval érkezünk a Moszkva térre, keressük a 21-es végállomását. Amint nézelődünk meglátunk egy feltűnően turista csoportnak kinéző társaságot. Rólunk is messziről lerítt, hogy nem valamelyik színház matiné előadására készültünk. Egyébként is, esetleg egy szóló turistát össze lehet téveszteni egy közönséges halandóval, na de egy csapat turistát, azt azért már mégse. Már kezdett örülni a túravezető, mikor megkérdeztük, honnan indul a 21-es. Kissé lelombozódott, de azért megmondta. A buszon ismerősök, Anita és pár bánrévei + egyéb kevésbé fontos ismerősök. Anitáék is messziről jöttek, egyenesen a Déli pu. vasutas szállásáról, még szerencse, hogy ideértek ilyen korai időpontban. Normafától a zöld kereszten saját két lábunkon kellett menni egészen Makkos Máriáig. A sár nem túl biztató. - Mi lesz akkor a versenyen? - gondoltuk, de egész versenyen nem találkoztunk akkora sárral mint a megközelítési útvonalon. A rajtban találkoztam egy ismeretlen ismerőssel, az emailos fedőneve Túramester. Sokat hallottam már róla ismerőseimtől, bár személyesen még ők sem látták. Ez volt az első versenye, féltünk hogy örökre elmegy a kedve ettől a sporttól, de a jelek szerint egész jól viselte a gyűrődést. Többszörösen visszaeső túratársammal alkottunk egy csapatot. A rendezők mindjárt az elején kiérdemeltek egy piros pontot. Szerény díjazás ellenében korlátlan mennyiségben lehetett bejelölt térképet kapni. De mi szerények voltunk, s megelégedtünk kettővel. Kissé szokatlan volt a menetutasítás, s a felkészülés. Azt hiszem az általunk választott pálya olyan messze volt az optimálistól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ha nem is mindjárt a felkészüléskor, de verseny közben nagyjából felfogtam, hogy miről van szó. Többszörösen visszaeső túratársamnak ez valamivel nehezebben ment. Őt nagyon kötötték a hagyományos versenyeken berögződtek. Itt sok szempontból más a stílus. Volt egy két érdekes élményünk, most csak egyet említek. A 25-ös feladatnál, a távolság mérésnél olyan jól volt elhelyezve a második bója, hogy azt egyik irányból szinte lehetetlen volt felfedezni, a másikból lehetetlen volt észre nem venni. Mi is szépen elhúztunk mellette. Mikor rájöttünk, hogy rég túlvagyunk a jelölt szakaszon, egy új feladat állt előttem, távolság becslés visszaszámlálással. Elég szokatlan volt, de így is sikerült öt méter hibával.

S hogy milyen volt a verseny? Szuper! Ilyen jól még nem éreztem magamat versenyen. A szórt pontok kifejezetten érdekessé tették a versenyt, s hála többszörösen visszaeső túratársamnak, a tempó is kifejezetten kényelmes volt. Hogy az eredmény? Az más kérdés, de nem lehet minden tökéletes. De be kell vallanom, hogy a begyűjtött hibapontoknak több mint felét semmiképpen sem írhatjuk a szórt pontok rovására. Lassan menni és álbóját fogni tudunk mi hagyományos pályán is. Azért had említsek meg egy súlyos elvi hibát. Nagyon nem volt szerencsés, hogy a pontok egy részének érintésénél nem volt szükség a kartonra. Ezt azt eredményezte, hogy a szórt pontokat gyakran szórt csapatok gyűjtötték. Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe!