Újabb reflexiók:

Az istenek szövegszerkesztôje – egyszerre morbid és játékos novella, önjutalmazó végzôdéssel, látszik, hogy King – mint arról az elôszóban részletesen beszámol – a felfedezés örömében írta.

A Kaszás képe – áltlagosnak mondható misztikus történet, egyetlen szempontból érdemel figyelmet: amikor írta, King még csak tizennyolc éves volt! Ahhoz képest persze nagyon jó!

Nona – számomra elsôsorban karakterei miatt emlékezetes történet: King elképesztô érzékenységgel tudja megrajzolni az elcseszett emberi sorsokat, arcot adva ezzel a lenézett "aljanépnek", akit a többség csak "köcsögnek", "hippinek", vagy éppen "komcsinak" nevezett a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején. A történet maga a szerelem lehetôségeirôl (lehetetlenségérôl), és egy rögeszme kiteljesedésérôl szól. Azok a srácok, akiknek egyszer is gondjaik támadtak a lányokkal, szintén értékelni fogják az írást. :)) És egy érdekesség: Ász Merrill is jelentôs szerephez jut benne.

Otto bácsi kocsija – tuladonképpen egy Christine-variáció, de nagyon jól, élvezetesen megírva.

Túlélô típus – hát, a kötet legdurvább novellája. Témája: egy ember – extrém körülmények között – mennyit hajlandó feláldozni azért, hogy a saját magáról alkotott képnek megfeleljen. Elég bizarr, helyenként nem is félelmet, hanem inkább undort kelt. De hogy üt, nem tagadható.

A tejesember 1-2 – szerintem elég átlagos történetek, tulajdonképpen nem igazán látom, King mire akart kilyukadni velük.

A nagyi – huhú! A tarkóm végig bizsergett, mikor olvastam. És – isten látja lelkelmet – igazán ritkán csinálok ilyesmit, most a végére ugrottam, hogy tudjam, megmenekeül e a srác, vagy nem. Egy gyerek szemén keresztül láttatott, nagyon érzékeletesen leírt, roppant félelmetes alaphelyzet átcsap horrorba. Ismét a jó öreg Lovecraft- hatás, és egy gúnyos fintorral felérô befejezés! Remek! A második etapból ez a kedvencem!