Sziasztok megint
Újabb szerzemény. Amúgy szívesen várom az irántam érdeklődők e-mailjeit. (úgy érzem személyesebb mint itt a fórum)
na hell. :)
éljen a cure

A Kerdes
2002.08.29.

Zuhogott az eső, én csak némán álltam
Sóhajtottam, és idegesen lépkedtem, őt vártam
Reménykedtem, hogy nemsoká megjelenik
A semmiből, s hogy majd angyalok vezetik

De még mindig nem érkezett meg, késik hát
Megígérte, hogy eljön, ő betartja szavát
Hirtelen egy ismerős alakot láttam
Felém jött szótlanul, ő az akit vártam

Azt hittem, megölel azonnal, karjaiba zár
Ehelyett állt mereven, éreztem, valamire vár
Talán arra, hogy megszólítsam? Nem tudom
Így hát némán álltunk mindketten egy úton

Nem szavak kellenek ide, mondtam magamban
Megfogtam kezét, s lassan elindultunk a parkba
Még mindig zuhogott, mi még mindig nem szóltunk
Biztos voltam benne, hogy mind a ketten búsak voltunk

Már-már kínossá vált ez a melankólia
Úgy éreztük, valakinek kell mégis szólnia
Egyikünk sem akart túl őszinte lenni
Mégis terhes volt szívünknek érezni

Megálltunk, őszintén a szemébe néztem
Ő az enyémbe, valamitől mégis féltem
Zavart volt, kétségbeesett, fájóan néma
Nem hittem el, hogy a csend véget ér ma

És akkor megkérdezte, amit nem vártam
A döbbenettől megkövülten, mozdulatlanul álltam
Mert erre kellett választ adnom:
Szeretsz?