Köszönöm szépen a tanácsot. Az alábbi levelet küldtem el.
Tisztelt Vezérigazgató Úr!
Mivel az ügyfélszolgálaton tett bejelentéseim lassan egy hónapja nem eredményeznek kedvező változást Önhöz fordulok és felhívom a figyelmét arra, hogy a "Kezdőnet" és a "Haladónet" díjcsomagok sértik az előfizetők érdekét. Egyben kérem Önt, hogy a leírtakra mielőbb keressen az előfizetők számára elfogadható megoldást.
A probléma az, hogy az említett díjcsomagoknál nem lehet megállapítani a kedvezményes keret aktuális egyenlegét, azaz nem tudható, hogy a keretből mennyi fogyott el. Így előfordulhat, hogy az előfizető tudta nélkül nem használja ki az általa kifizetett keretet, vagy épp fordítva: a keret kimerülése után - ugyancsak tudta nélkül - az aktuális, vagyis nem kedvezményes, adott esetben csúcsidős tarifát veszi igénybe.
Bízom benne, hogy a fenti leírásból érthető a probléma lényege és sikerül arra mielőbb megoldást találni. Segítségét és együttműködését előre is köszönöm.
Tisztelettel: