Sziasztok kedves Cure-osok!
Sosem fórumoztam még, de most fogtam magam, és elszántam magam arra, hogy "beszóljak" ide. Imádom a Cure-t, de az irántuk érzett imádatomról és csodálatomról később. Magamról annyit, hogy 13, lassan 14 éves kamaszlány vagyok. Mozgássérültnek születtem, már emiatt is más vagyok mint a többiek. Nem beszélve az ízlésvilágomról és az öltözködési stílusomról. Az egész, életstílus váltásom jó egy éve kezdődött, amikor a Depeche Mode megjelentette új albumát. Ugráltam, hogy juj, DM! Aztán kedvenc chatemen elkezdtem bejárni a csapat (még a DMről van szó, bocsi :)) nevével fémjelzett szobába. Ekkor még - viszanézve - a maihoz képest igen gyerekes voltam. A szoba tagjainak és a zene hatására fogtam magam, és elkezdtem feketében járni. Itt még csak külsőleg változtattam irányt.
Már egy ideje jártam a szobába, és egyik jó barátnőmmel valahogy előjött a téma valami Cure nevű zenekarról... Letöltöttem a Burnt, barátnőm tanácsára. Már akkor is furcsa érzéssel töltött el a zene. Aztán jött még egy pár szám, igaz, akkoriban csak csekély 10et ismertem, de nagyon megszerettem őket. Ezután az érdeklődésem homályba veszett, de továbbra is kedveltem a számokat.
Nemrég, idén tavasszal végre megismerhettem három teljes albumot: a Disintegrationt, a Wish-t és a Head On The Doort. Mondanom sem kell, nagyon tetszettek az eddig ismeretlen számok. Ezután megismertem még egy-két albumot (Kiss Me Kiss Me Kiss Me , Staring at the Sea [ja, ez "csak" válogatás] Boys Don't Cry) , és Roberték a szeretett zenekaraim egyikévé képtek elő.
Ekkoriban kezdett kinyílni a "zenei szemem", elég sok zenekar zenéjét kedveltem, nem úgy mint korábban. Majd jött az idei Sziget. Szüleimnek sokat könyörögtem, hogy ugyan, engedjetek már el legalább a Cure-ra, de ők az állapotomat és a koromat figyelembe véve nem tették ezt meg. Sajnos. :(
Ezután - vagyis egy hónapja kb. valahogyan "elkezdtem" gyakrabban hallgatni a Cure-t. Azt hiszem, mostanában szerettem meg igazán őket. Nem tudom, hogy jöhetett ez elő - talán a Sziget miatt - de érdemes volt. :) Mostanra tehát Robertéket nem a szeretett zenekaraim között emlegetem, hanem a kedvenceim között. Ilyen nem sok van - jobban mondva kettő. Talán azért kedveltem meg ennyire őket, mert most kezdtem átérezni igazán a csapat nyújtotta zenét. Megnyugtat, megihlet... Ugyanis verseket is írok. Hozzá kell tennem, Robert egy külön téma nálam - lányok, ugye milyen jól néz ki... Pfuj, ez de "divat"megjegyzés volt. Utálom a divatembereket, pedig lehet, hogy jómagam is az vagyok, de nem veszem észre. Mondjuk mindig is utáltam magamat.
A másik dolog, amiért írok...
Tegnap olvastam egy oldalon a gruftikról. Én nem vallom se gótnak, darknak - gruftinak meg főleg nem (ne értsétek félre) - magam, ám egyszer eljön az az idő, amikor már gót leszek. (Ez nem úgy fog jönni, hogy na, én akkor most gót vagyok... Kialakul) Most a korom miatt nem tudok változni, nem érzem még elég idősnek, érettnek rá magam. Szóval, olvastam a gruftikról, pár fiatal nyilatkozott, és ami felháborított, az az, hogy mennyien elítélik őket, néha csupán a külső alapján... Tudom, ez a "normális" embereknek furcsa, de mindenkinek megvan a saját egyénisége. Amúgy is utálom az előítéletket; mert mint említettem volt, mozgássérült vagyok, és pusztán ezért megbámulnak. Pedig semmi tolószék, csak egy járókeret... Most meg pláne, hogy feketében járok, holott nem vagyok kifestve, nincs befestve a hajam... Pusztán az öltözék miatt - mert be kell valljam, néha "föl tudok öltözni" - bámulnak. "Hogy néz ki szegény kislány, pedig alig tud menni!" Igazán nem szeretem azt, amikor valaki hosszasan néz, és látni az arcán kirajzolódó frusztráltságot, megvetést. Bosszantó. Hát még amikor olvastam a grufti fiatalok nyilatkozatait! Az egy dolog, hogy fiatalon várják a halált - ő dolguk, és a szüleiké, az idegenek miért szólnak bele? Így végérvényesen megutáltam az előítéleteket.
Azért ide írtam ezt, mert gondoltam, ti képesek vagytok megérteni és meghallgatni, elvégre ti is Cure-osok vagytok, és a legtöbb ilyen ember és fiatal alapból más, mint a szürke, "normális" emberek. Ha ezt édesanyámnak magyaráztam volna, szegény hülyének néz... Pedig így is eléggé elege van abból, hogy állandóan fekete ruhákat kell vennie. :)
Tudom, némelyikőtök kicsit furcsáll egy ilyen véleményt egy 13 és fél éves mozgássérült gyerektől, és talán azt gondoljátok, nem én írtam. De higgyétek el, én.
Köszi, hogy elolvastátok ezt a hosszú és néha unalmas hozzászólást, és amennyiben reagáltok rá, igyekszem látogatni a fórumot.

u.i.: - vagy ps, kinek melyik tetszik - itt egy vers amit picikét a Disintegration (maga a szám - jé, most is ezt hallgatom, a KEDVENCEM, de csak a Last Dance mellett :)) ihletett:

----------------------------------------------
Zavart színek 2002.08.21.

Zavart színek, vérfolt a szőnyegen
Mély szakadék, sok volt ő nekem
Zápor hull keservvel, karc a szíven
A festő alkot, én könnyezek híven

Fájdalmas csók, idétlen kiáltás
A fa kidőlt, kivágták már, árván
Árva lettem én is, itthagyott valaki
Varjúk károgását megint hallani

Suttog a bársony, ordít a selyem
Értelmetlen sorok, sok volt ő nekem
Az agy teli van káosszal, a fa csupa féreggel
Azt kívánom tisztuljak meg és legyen reggel

A reggel nem jön el már, csak kavart éj
Megsérült a büszkeség, a seb még mély
Bolond szavak ezek már, semmi mások
Érjenek véget ezek a szörnyű, őrült álmok
--------------------------------------------------