Egyenlő pálya, egyenlő esélyek!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy VTSZ nevű szervezet. Ez a szervezet a természetet és a túrázást kedvelő vasutasokat tömörítette, legalábbis névleg. Ugyanis tagjainak többsége csak akkor látott közelről vasutat, ha utazott. Hogy mért léptek be mégis? Hát azért mert igen jó rendezvényeken, igen jó társaság szokott összejönni az ország minden részéből. Rendezvényei sokkal hangulatosabbak, mint más turistatalálkozók. Talán köszönheti ezt optimális méretének is. Sem túl nagy, sem túl kicsi, így szinte olyan, mint egy túlméretezett család. Ennek a VTSZ nevű szervezetnek egyik sikeres rendezvénye a Vasutas Kupa. Ez egy kétfordulós - nappali és éjszakai - tájékozódási túra verseny. Ha valaki nem tudná mi az:
Eszement emberek terepen versenyezve rejtett helyeken elrejtett jeleket keresnek.
Nem mintha más szervezetek nem szerveztek volna jobb versenyeket, de a Vasutas Kupának hangulata van. Máshol a versenyzők egy része már a pályán van, más része még meg se érkezett. A beérkezettek nagy része egy rövid pihenő után lelép, gyakran még a győztesek sem várják meg, hogy a kapkodva és néha hibásan megállapított sorrend alapján, az érmeket a nyakukba hajítsák.
A Vasutas Kupára már előző nap megérkezünk. Tábortüzet gyújtunk, szalonnát sütünk, énekelünk, s szolidan iszogatunk. Alvás a helyzettől függően sátorban vagy épületben. Reggel meleg reggeli, a verseny után kiadós meleg ebéd, s általában milyen finom. Közösen eltöltött délután, majd amikor kellően besötétedett újra ki a pályára.
És van még valami, amiben a Vasutas Kupa különb, mint a többi verseny. Más versenyeken tombol a diszkrimináció. Ugyan a faji megkülönböztetés még nem, de életkori, sőt helyenként nemek szerinti megkülönböztetés annál inkább. Feltételezik az idősebbekről és helyenként a kettes személyi számú állampolgárokról is, hogy kevesebbet érnek, lassabbak, fáradékonyabbak, mint a fiatalok és az egyes személyi számok viselői. Kitalálnak mindenféle kategóriákat; ifjúsági, B, A, A36, A50, esetleg A60, de tervezik állítólag az A70 és az A120 kategóriát is. Máshol F18, N18, F35, N35, F50, N50, FS és NS kategóriát használnak.
Ilyen a Vasutas Kupán nincs. Itt mindenki egyenrangú, senkit sem kezelnek le, azért mert idősebb, vagy nő. Mindenki egyenlő pályán, egyenlő eséllyel veheti fel a versenyt. Itt aztán senki nincs hátrányban. Húsz éves sasszemű ifjú és fehér botos nyolcvan éves apóka tisztes nyílt küzdelmet vívhat, győzzön a jobbik, a tapasztalat a nyers erővel szemben. Na igen, ez az igazi nemes küzdelem.
Javaslom az Olimpiai Bizottságnak, hogy az itt kialakult nemes hagyományt vegye át, s vonják össze az Olimpiát a Paraolimpiával.

és egy év múlva:
Ez az írott szó hatalma.

Vasutas Kupa 2002

Rendhagyó volt idén a készülődés a Vasutas Kupára. Rendhagyó, mert idén jelentett először komoly szempontot a csapatok összeállításánál az életkor. Elhatároztuk, hogy maximálisan kihasználjuk az “A45”-ös kategória nyújtotta lehetőségeket. Vilma és csapata kitartott a “B” kategória mellett. Kevesellték az “A45”-ben nyújtott kedvezményeket. Tulajdonképpen igazuk volt, hiszen a 3,5-es sebesség az “A36” szokásos sebessége. Na de a többiek! Ment a számolgatás és mérleg készítés. Ha ‘A’ bevisz 45+X évet, és ‘B’ 45-Y évet, akkor....
Sikerült! Mindenki szenior! Még Anita is!!!!
Na de a készülődés után eljött a tettek ideje. Úgy látszik egyre fontosabb és nélkülözhetetlenebb emberré válunk, mert csapatunk többsége nem tudta vállalni a korábbi vonattal való indulást. Indulás 5,30-kor. Megegyeztünk az 5 órai találkozásban.
Munka után gyorsan bevásároltam, lezuhanyoztam, majd pár kezem ügyébe eső holmit, úgymint hálózsák, némi ruha, három készételkonzerv, pár májkrém hal és húskonzerv, egy rúd szalámi, egy szál kolbász, zacskós kakaó stb. bedobáltam a hátizsákomba. Majd indulás az állomásra.
Ilyen sem történt még velem, de a megbeszélt időben - pontban öt órakor - kint voltam a Tiszai pu.-on. Na de nemcsak én voltam pontos, a vonat is, ez egy rendkívüli nap volt. Kál-Kápolnán volt némi várakozási időnk. A menetrend összeállítói gondoskodtak róla, hogy akkor se legyen probléma, ha netán késik a vonatunk. Bár az is lehet, fel se merült bennük, hogy egyes elvetemült utasok Miskolc felül akarnak átszállni a Kisterenyei vonatra. Amíg a vonatra várakoztunk, beültünk a környék fénypontjának számító vendéglátóipari-egységbe. Mit mondjak, fénypont és fénypont közt is vannak minőségi különbségek. De a sör jó volt, egyébként is a palackos sör minősége független a. felszolgálás helyétől. Legalábbis remélem.
Beszállás, majd indulás. A piroska nem sok eséllyel pályázhatna arra, hogy a sebességével bekerüljön a rekordok könyvébe. Némi zötykölődés, s megérkezünk Recskre. Mivel már elég késő van, nem ártana egy gépi meghajtású tömegközlekedési eszköz, mondjuk egy busz.
-Ide nem jön be, de menjünk ki a főútra, majd ott lesz busz. Megálló a sorompón túl.
Ismét érdeklődünk.
- Hamarosan jön egy Egerből. Ott is van. - Mutat a kérdezett a sorompón túl várakozó buszra.
Sorompó fel. Busz le (intve). Meg áll. Mi fel. A tábor előtti meglehetősen feltételes megállóban kitesz minket. Kölcsönös örvendezés. Majd a nevezési lapokat kitöltjük és leadjuk.
Váratlan probléma. Bálint Tibi. Legújabb szokásának megfelelően nincs csapata. Újabb egyezkedés, számolgatás. Igaz a kartonról így lemaradt, ez verseny után, de még eredményhirdetés előtt bejelentve. Én BJ-vel indulok, Tündér Krónikás néven. MI ez a fura név? Meg van a magyarázata, de juszt se árulom el. Találjátok ki ha tudjátok.
Reggel hangos kiabálásra ébredünk. Megfőtt a virsli! Erre már csak illik felkelni, mert a virsli tudvalevőleg frissen jó. Volt ebben némi taktikai húzás, ugyanis a virsli folyamatosan főtt, ahogy érkeztünk.
- Mustár, torma vagy kecsap?
- Ebben a sorrendben jó lesz. - így kaptam mind a hármat.
Reggeli után sorsolás, majd hamarosan indulunk a rajtba. Ez felér egy kisebb túrával.
A pálya jó, mi is, de nem eléggé. Illetve a többiek jobbak.
Az első pontot jól megközelítjük, majd az irány és távolság gondos meghatározása után bele egy olyan sűrű bozótba, ahol sem az irány tartására, sem a távolságmérésre nincs mód. Áttörünk a bozóton, majd hosszas kószálás után keresünk egy normális támadási pontot, a pont gyorsan meg is kerül. Ja, így könnyű. A kettesre rámegyünk irányban. Megvan, nem igazán tetszik, keresünk egy másikat. Kár volt. Az első volt a jó. A hármas pont játszva megvan. .... Volt egy meglehetésen alaktalan sötétzölddel jelzett folt. “Tudjátok, ahol a vaddisznó is feladja és sírva visszafordul” De ezt már elsütöttem az előző írásomban (“Ha ló nincs....”), így külön jutalompont nem jár érte. Nos ez az áthatolhatatlan terület szinte körbe volt szórva pontokkal. Az ötlet nem volt rossz. Én is így szívatnám a versenyzőket, ha pályát tűznék ki. De a megvalósításba némi hiba csúszott. Az áthatolhatatlan területen utak és nyiladékok voltak, amivel többem visszaéltek, mi is. Nem akarok visszaélni kedves olvasóim türelmével, már csak egy pontot említenék meg. Fekete X, mesterséges tereptárgy. Egy autóabroncs volt. Senki sem találta meg. Van egy gyanúm. Szerintem Dénes sem talált semmit. Mivel a pont már be volt tervezve, valamit csinálnia kellett. Gyorsan odagurított egy használt abroncsot. S egy érdekes tapasztalat, meglepően sok bójáról hiányzott a zsírkréta. Van amelyiket egy hatalmas átmérőjű jellegfa túlsó oldalán találtuk meg, oda véletlenül nem eshetett. Vagy a rókák tértek át a nyúlhús fogyasztásáról zsírkrétára, vagy ..., de erre gondolni sem merek.
Verseny után még ellátogattunk a csevicéhez, majd be a táborba. Ott már türelmetlenül várt ránk a Gulasch. Meg van alapozva a szakmai hírnevem, ezért annyira teli kapom a tányért, hogy alig tudom az asztalig elegyensúlyozni. Másoknak kevésbé bőven mérik, mert sajnálják. Nem tőlük, attól tartottak, hogy valaki meghagyja ezt a nemes ételt. Egyébként is repeta korlátlan. mennyiségben. Utána fánk.
Anita és Csaba megnyerte a nappali fordulót. Egy ideig, úgy állt a helyzet, hogy harmadikok lettünk, Gizikééknek eggyel több álbójájuk van, a kettes. Ezen kissé csodálkoztunk, mivel úgy emlékeztünk, hogy ugyanazt kezeltük le. De aztán kiderült, hogy csak téves kiértékelés esete forgott fent. Így végül negyedikek lettünk. Ugye nem is rossz eredmény? De erre még visszatérek.
Délután bementünk Parádfürdőre. Egy kicsit doppingoltunk, majd egy kicsit kószáltunk. Eleinte úton, aztán ... Este megettem egy szalontüdő konzervet és utána egy kis szalámit. Ha már ennyi kaját hoztam, egyek is belőle. De nem tudtam ellenállni a kísértésnek, s megettem terven felül még egy jókora tányér gulyást is. De hát ki tud ellenállni ilyen finom ételnek. Ha valaki nem szeret versenyezni, hát a finom kaja miatt is érdemes eljönni a Vasutas Kupára.
Közben többek, köztük Csaba is hazamentek. Így Anita árván maradt. Újabb átszervezés. Anita és Tibi az “A”-ban indult. Jelentősen megnőttek az éremesélyeink. Anitáéknak az utolsó rajtszám jutott a sorsolásnál, de mindig is jó szervező volt, összehozott egy cserét, s így ötödiknek indultak.
Éjszakai verseny, ezt se nekem találták ki. Az első éjszakai után megfogadtam, hogy ilyet se teszek többet. Azóta voltam már páron, s leszek is még. Bármennyire is meglepő a dolog, de éjszaka mintha nehezebb lenne a tájékozódás. Pedig ugyanazt kell csinálni, mint nappal. De hát az ember már csak ilyen konzervatív, ragaszkodik a megszokott megvilágításhoz. Bezzeg a baglyok, pedig nekik még lámpájuk sincs.
Szóval bele a sötét éjszakába. Eleinte az aszfalton. Az még viszonylag könnyen ment. Na de előbb-utóbb le kellett térni az aszfaltról, ez még hagyján, de más út se volt. Csak úgy bele a sötét erdőbe. S ez még semmi, de meg kellett keresni egy bóját. Majd ha megvan hát a következőt is. A harmadik már egész könnyen ment, igaz optimális támadópontja volt. Majd egy jó hosszú átmenet. Elvileg úton mehettünk volna. Elvileg. Néha ugyan azt hittük, hogy megkerült. Meg lett 4-es is. Tulajdonképpen ez sem volt annyira nehéz. Majd sorra az 5. és 6.pont. A hetes pont egy nyiladékban. Könnyen meg lett, több is mint kell. Még jó, hogy számoltuk a lépést. Igaz egyet így is tévedtünk. A nyolcas irányfésű és távolságmérés, hát ez nem jött be. Bőven túlmentünk a bójasoron. A kilences és tízes viszonylag könnyen megkerült.
Szerencsére emlékeink alapján sikerült beazonosítani a térképen a turistautat, ez megkönnyítette a dolgunkat, hiszen a többi pont a jelzet út közelében helyezkedett el. A 11-es inkább csak fizikailag volt fárasztó, a tizenkettest eleve kihagytuk, lehet, hogy kár volt. A 13-as csemege volt, a 14-est sokáig kerestük, de nem került meg. Be a táborba, némi lazító trécselés, közben megittam legalább fél liter teát, majd zuhanyozás. Meglehetősen korán, azt hiszem, még négy óra sem volt, ágyba kerültem.
Másnap korán felvernek, reggeli, a hagyományoknak megfelelően bundás kenyér és tea, majd eredményhirdetés. Végül harmadikok lettünk az éjszakai fordulón, s az összesítettben is. Két érem egyszerre, nem akármi. Igaz, ha kissé szerényebben fogalmazok, azt is írhatnám, hogy utolsók lettünk minden kategóriában. Ugyanis nappal négy, éjszaka három szenior csapat indult. Több bolond nem akadt.
De azért így is szívdobogtató érzés volt felállni a rönkpadokból összeeszkábált győzelmi dobogóra. Persze, hogy gyorsabban dobogott a szívem, amikor azon izgultam, hogy felborul-e az ünnepi tákolmány. De ebben az esetben még mindig mi jártunk volna jobban, mert Gizikéék magasabban álltak. S magasabbról nagyobbat lehet bukni.