rumci Creative Commons License 2002.08.14 0 0 441
Kösz a kedvességedet. Akkor még egyszer belevágok, és megpróbálom elmondani, amit elmondtam, de cserébe tőled is konstruktivitást és nem ellenségeskedést várok. A Netscape piaci részesedésének csökkenése mögött sok egyéb mellett többek között az volt, hogy – büszkeségből, ki tudja, miből – nem vállalta a kompatibilitást a Microsoft által fejlesztett tagekkel és egyebekkel, így a mezei júzer azt látta, hogy egyre több weboldal nem működik a kedvenc böngészőjével, ott van a másik, az operációs rendszerrel együtt telepített böngésző, az meg viszi, hát átszokott (én nem szoktam át, mindig is Netscape-et használtam, egészen mostanáig, amikor is áttértem – lehet, időlegesen – a Mozillára). Kísértetiesen hasonlít a mostani helyzet a Javával erre a korábbira, ezért fejeztem ki aggodalmamat.
Teljesen egyetértek abban, hogy az MS-Java van alul, de úgy látszik, nem eléggé, hiszen van olyan applet, amelyet csak az tud futtatni. (A C++ vs OP összevetésnek meg semmi köze hozzá, hiszen az tényleg két különböző dolog, míg a két Java egy dolog két változata, ezt az is bizonyítja, hogy a Mozilla egy MS-Javában írt applet futtatását a Sun-Javával próbálja meg, és nem a gépen amúgy telepített MS-Javával, ha jól sejtem, a fájlban sincs semmi utalás arra, melyik Javával futtandó, míg egy C-, illetve egy Pascal-program esetében ez nyilvánvaló.)
Előzmény: crockl (439)