Tiltakozik a Magyar Televízió Közalapítványa
2002. augusztus 13. 16:47
MTI-OS
„Az elmúlt hetekben a Magyar Televízióban történt jogszerűtlen intézkedések veszélybe sodorták a közszolgálati televízió pártatlan és független működését, ezért az MTV Közalapítvány társadalmi kurátorai közleményben tiltakoznak."
"A kuratórium tagjai visszautasítják az MSZP és az SZDSZ vagdalkozásait és az MTV-t ért, konkrétumokat nem tartalmazó vádaskodásait.
A választások előtti másfél évben a Magyar Televízió A Hét című műsorában több mint 450 riport hangzott el, amelyből 24 ellen emeltek kifogást a különböző szervezetek, illetve magánszemélyek. Az MSZP-SZDSZ-kormány idején megalkotott médiatörvény szerint a kifogásokat az ORTT hivatott orvosolni. Az elmúlt két évben az ORTT jogerősen egyetlen panaszt talált megalapozottnak.
A Magyar Televízió a Ma Reggel című piacvezető műsora ellen egyetlen panasszal sem éltek az ORTT-nél, annak ellenére, hogy az MSZP és az SZDSZ politikusai bojkottálták a műsort. Medgyessy Péter 19-szer, Demszky Gábor 9-szer utasította el a műsorban való megszólalási lehetőséget 2002. január 21. és április 19-e között.
A Magyar Televízió hírműsorai az elmúlt hetekben egyoldalúvá váltak, a társadalmi kurátorok, a tulajdonosi testület tagjainak állásfoglalásait, sajtóközleményeit elhallgatják. Az MTV hírműsorai 2002. augusztus 12-én egyetlen mondatban sem számoltak be a televízió székháza előtt tartott, a sajtószabadság védelmében rendezett több ezres tüntetésről, melyhez csatlakozott több polgári kör, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége, a Szabadelvű Médiaműhely és más szervezetek.
A társadalmi kurátorok felhívják a közvélemény figyelmét arra, hogy az elmúlt években a Magyar Televízió hírműsorai beszámoltak a sajtószabadság védelmében tartott civil- és pártrendezvényekről.
A társadalmi kurátorok most, és a jövőben is, mindent megtesznek annak érdekében, hogy Magyarországon a sajtószabadság érvényre jusson.
Ékes Ilona
MTV Közalapítvány társadalmi kurátor”