Csurgói Szilveszter

Minden évben, ahogy közeledik az év vége, fel-felvetődik egy fontos kérdés, hol töltsük a szilvesztert. Természetesen lehetőleg nem otthon, na de nem is valami vendéglőben. Szilveszterkor valahova el kell menni, lehetőleg turista társakkal. Természetesen olyan snassz helyek, mint a Kanári szigetek, vagy hasonlók szóba sem jöhetnek. Valami eredeti ötletre van szükség. Az elmúlt években volt egy pár eredeti megoldás. Milyen szuper helyek voltak!
Például Farkasgödör! Bár nincs a világvégén, de jó pár „nagy utazó” visszarettent volna az úttól. Gyalog kell megközelíteni! Saját két lábunkon kell menni! Mi több, hegyre föl és le! Ráadásul a havat sem söpörte el senki! Hátizsákban cipelni hálózsákot, több napi kaját, s főleg a piát! Hát igen, a távolságot nem mindig kilométerben mérik. Fürdőszoba, zuhany vagy vízcsap, az nincs. Villany? Na ne röhögtessetek már! De a háztól nem messze van egy forrás, fa és balta a fáskamrában. Hát mi kell még? Az csak a helyszínen derült ki, hogy az elemes magnóba nem megfelelő elemet vittünk, de hát azért vannak a problémák, hogy megoldjuk. Megoldottuk. A hangulat az szuper volt, s ez a lényeg.
De említhetem Potács házat is. Víz a patakban, kissé ugyan zavaros volt a megemelkedett vízszint miatt, de hát kicsire nem adunk. Villany itt sem volt, de kályha, fa és fejsze igen. Akinek hiányzott a megszokott kispárnája, az egy husángot tett a matrac alá a fejrésznél. Azóta állítólag sokat romlott a színvonala, még a villanyt is bevezették.
Na de hagyjuk a régi szép idők felemlegetését, térjünk vissza a közelmúltba. Anita - a nagy organizátor - megszerezte a csurgói szállást. - Le is előlegezte saját pénzéből. Merész egy nő. - S megszervezte az MVSC Szilvesztert, bár nyugodtan hívhattuk volna Regionális Turista Szilveszternek is. A csapat gerincét az MVSC, Bánréve és Kazincbarcika adta, de voltak még páran a környékről. A legtávolabbi sem jött messzebbről, mint Zenta.
A résztvevők több hullámban érkeztek. Ennek az oka, részint az eltérő kiindulási pont és idő volt, részint olyan természeti akadályok mint: hó, jég és kocsmák.
Az élcsapat 29-én reggel vágott neki Ómassáról a Száraz völgynek. Hát mit mondjak, nem volt séta út. A zsákok meglehetősen nehezek, hiába nem könnyű a mindennapi betevő italunkat felcipelni a hegyre. Mindjárt az út elején egy nehezítő elem, pár kidőlt fa. Tulajdonképpen régi kedves ismerősök, de valahogy eddig kevésbé okoztak problémát. Na igen, hatalmas tömött hátizsákokkal kissé nehezebb a szükséges tornamutatványok - törzsdöntés, laposkúszás - elvégzése. De majdnem mindenkinek sikerült első kísérletre. Na de valahogy felküzdöttük magunkat Bánkútra. Onnan már csak egy ugrás Csurgó, ráadásul lefele.
Mire odaértünk, már fűtött helyiségek vártak. Micsoda luxus, gondolnád Kedves olvasóm. De hogy tisztázzuk a félreértéseket, én csak azt írtam, hogy fűtött, nem azt, hogy meleg. A „fűtött konyhában” a húsz literes malmon kannákban a víz fagyott állapotban volt ( másnap estig még nem olvadtak ki teljesen ). S hogy mért volt kannákban víz? Mert a kút is befagyott, s egyébként is, kanna nélkül szétfolyt volna, mielőtt megfagy.
A délután folyamán kisebb sétákat tettünk a környéken. Majd beindult a kakaskodás, kinek nagyobb az ereje. A vodafonosok igen hamar kiestek. Az ő (tér)erejük nem sokat ért itt a vadonban. Közben egymás után futottak be a csoportok. Az idősebbek Bánkútig kocsival jöttek. Anita is, bár ő azért még nem számít igazán idősebbnek. Mentségére szolgáljon, hogy egyrészt sok cuccot hozott, (az egész csapatnak szánt savanyú káposzta, activiti, stb.), másrészt aznap még Miskolc és környéke virsli ellátásán dolgozott a kóra nevezetű bótban. ( Egy átmulatott éjszaka után, hajnalban még lesétált Ómassára, s bement dolgozni. )
Harmincadikán tettünk egy kis sétát a Bükk-fennsíkon. Elindultunk Őrkő felé. Nagyon szép volt a behavazott táj, de volt némi lehangoló élményünk is. Több felé láttuk vadászok mészárlásának nyomait, zömmel vadetetők közvetlen közelében. Nem tudom igazán sportnak tekinteni a vadászatott, de az, hogy az etetőhöz szoktatott vadakat pufogtassák, végkép a sportszerűtlenség csúcsa. Ez már majdnem annyira etikátlan, mint Moldova ötlete: egy novellájában erős damillal kötözték ki a díjnyertes szarvast egy fához, s úgy lövették ki. Bár ha belegondolunk, nem is kellett hozzá túlzott fantázia, hiszen a ma üzletszerűen űzött bérvadászatokon majdnem így csinálják, még ha az illúzióromboló damilt el is hagyják.
Őrkőn rövid pihenőt tartottunk. Bár az ég borult volt, de messzire elláttunk. Őrkőről a kéken indultunk tovább. Felmentünk Peskőre, Cserepeskőre és Vöröskőre. Tarkőt kihagytuk, mert már eléggé késő volt. Igy is jóval sötétedés után értünk Csurgóra.
Harmincegyedikén Gerennavár érintésével lementünk Szilvásváradra. Megnéztük a fátyolvízesést, majd a részint helyi, részint hozott anyagból megkajáltunk. Ittunk egy kis forralt bort, van aki kávét is. Most is jóval sötétedés után értünk haza.
Közös főzőcske. Káposztaleves rengeteg kolbásszal, virslivel és gombával. A mulatozáshoz rendelkezésre állt egy kazetta és CD lejátszóval felszerelt rádió, néhány kazetta, és két CD helyett két üres CD tok. Tévedni emberi dolog. Ja és rengeteg ital. Éjfélkor himnusz + pezsgő. Utána a társaság vállalkozó szellemű tagjai többé-kevésbé iránymenetben nekivágtak a Bálványnak. Már amennyire tudtunk egyenesen menni. Mármint a fáktól, mért mire gondoltál?
Mert mit sem ér a szilveszteri koccintás, ha nem ismételjük meg valami érdekesebb helyen. Most a bálványi kilátó legfelső szintje volt a kiszemelt hely. A legfelső szintre vezető létrát nem igazán szilveszterre tervezték. De nem volt semmi gond, annyit már mindenki ivott, hogy ne zavarja a mélység, s annyit még senki sem, hogy érett gyümölcsként hulljon le. A köd miatt a kilátás nem a legjobb volt, de valahogy kihevertük ezt a csapást. Pezsgőt bontottunk s ittunk az új évre. A sikerre való tekintettel ezt megismételtük egy szinttel lejjebb is, majd a torony tövében folytattuk. Visszafelé némi helyettesítő eszközök segítségével végrehajtott „szánkázás”. Majd a bulizás folytatása.
Másnap kissé kései ébresztő, pakolás, némi rendcsinálás, majd indulás. Én hátamon a kissé már csökkent súlyú zsákkal, kezemben egy félig felbontott pezsgővel indultam. Szerencsére a pezsgőt nem kellett sokáig cipelni. A zsákot igen. A társaság egy része úgy döntött, hogy nem mindig az egyenes út a legjobb, s tettünk egy kis kitérőt Farkasnyak - Csikorgó - Szentlélek felé. Időnként megálltunk s valaki könnyített a hátizsákja tartalmán. Nálam is volt még fél üveg tokaji furmint. Szentlélekre érve, készleteink kimerülvén, betértünk a büfébe. Ómassán a kocsma zárva, de hát minden nem sikerülhet. Szerencsére a buszra nem sokat kellett várni.