Egy téli történet, ha netalán valakinek melege van:

Háromkő

Ez csak egy icike-picike túrabeszámolócska egy icike-picike túrácskáról. Meg se érdemli, hogy sorszámot kapjon, legfeljebb nullát, na jó két nullát. Legyen akkor emailmese 0.0 az azonosító jele. S hogy mért tettem pontot a két nulla közé? Mondhatnám azt is, hogy csak. De inkább elárulom az okát. Mert egyrészt ez szokás, a számítógéppel ügyködők szeretnek összevissza mindenhova pontot tenni, lásd például a .hu-t. Másrészt ha nem tennék, könnyen összelehetne téveszteni egy speciális célra szolgáló kisméretű helyiség jelölésével.
Na de elég a bevezetésből, ideje a tárgyra térni. Mostanában egyre gyakrabban gyakorlom a lustaság erényét. Így szombaton ki se mozdultam a lakásból. Vasárnap se volt igazán kedvem a hajnali órákban kipattanni az ágyból, így mind a hajnali órák, mind a kipattanás elmaradt. De valahogy csak sikerült kikecmeregni. Nagy nehezen összeszedem magam és a cuccom. Irány a buszmegálló. A matematika mindig is erős oldalam volt, így gyorsan kiszámoltam, hogy a 9.15-ös buszhoz már késő van, a 9.45-öshöz meg korán. Ezért bevetve mesteri logikámat, arra az elhatározásra jutottam, hogy nem érdemes leszállni a Diósgyőri városközpontban. Így is tettem, csak a papírgyárnál szálltam le, s onnan elindultam gyalog. Így is át lehet szállni a 15-ösre.
Ómassáról a Vadász völgyön indultam el. Az út egészen jól be volt járatva, helyenként túlságosan is. Ott jeges volt. Egészen addig tartott a kitaposott nyom, amíg Bánkút előtt a jelzés letért jobbra a szokott útvonalamról. Hogy mért kell mindenkinek a jelzésen mennie? Na de nyom ide vagy oda, én nem hagytam magamat eltéríteni. Azért se mentem Bánkút felé. A kék jelzést elérve újra kellemes nyomot találtam. Felváltva hol ragyogó, hol kevésbé ragyogó idő volt. A faktor rét előtt találkoztam nagy számú turistának látszó személlyel, köztük több ismerőssel. Ők már visszafelé jöttek. Vagy ők voltak meglehetősen rövid túrán, vagy én indultam túlkésőn, de lehet, hogy mindkettő igaz. Keskeny rét tetejéig egész tűrhető nyom volt. Némi nyomot találtam Háromkő felé indulva is, de azok össze vissza elkódorogtak. Talán gombáztak? Aztán megkerültek. Lehet, hogy csak az utat keresték? De mért nem arra amerre az megy? Természetesen ha már arra jártam felkerestem a 900-as bélyegző helyet. Nem bélyegeztem, mert már rég túl vagyok rajta, másodszor meg mi a fenének csináljam. S egyébként sem volt nálam papír, illetve ami volt az más fontos célra szolgált. Az oszlopon két nagyobb méretű tábla. Egyiken, a régebbin az áll, “Háromkő 906m”, a másikon, az újabbon, de nem kevésbé kopotton, meg az, hogy “Háromkő 904m”. Hogy honnan tudtam, hogy melyik az újabb? Hát arról, hogy az szögletes alakú, másból nem is lehet rájönni. Volt még pár kisalakú tábla, azokon mindenféle áthúzott rajzocskák, de hát azok úgyse érdekelnek senkit se.
Mindig tudtam, hogy a Bükk lekopott röghegység, s azt is, hogy ez a folyamat most is tart. Na de ilyen gyorsan? Tudom az utóbbi évek nehéz évek voltak. Rendszerváltás, meg minden, de azért a hegyek igazán strapabíróbbak lehetnének.
Háromkőn a kilátás meglehetősen korlátozott volt. Erre derült, arra borult, majd arra derült, s erre borult. Később mindenfelé borult, mert egy sötét felhő érkezett Tarkő felől. Sietve tovább Nagy-kőhát felé, majd le az aszfalt út irányába. Helyenként folytonossági hiányok mutatkoztak a kitaposott útban. Irány Bánkút felé a kéken. Milyen könnyen járható! Bánkút előtt, a szokott helyen letértem a kékről. Szembe találkoztam a reggeli, na jó a délelőtti nyomommal, még most sem volt párja. Na de hamarosan jelzésen és kitaposott úton, jó tempóban haladtam Ómassa felé. Megállapítottam, hogy túl jó a tempóm, s túl hamar érek Ómassára. Ezért egy kicsit lazítottam. Lehet, hogy nem is kicsit? Mert 16.05-re, öt perccel busz indulás előtt érkeztem meg.